NB II: gólerős támadót igazolt a Vasas – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.22. 11:31
null
Új játékos a Vasasnál (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC kölcsönvette Tóth Lászlót a Kazincbarcikától.

 

A piros-kékek a hivatalos honlapjukon tudatták a klubváltást. A 23 esztendős Tóth László a megállapodás értelmében a következő idényt a Vasasnál tölti, amelynek vételi opciója lesz a támadóra a kiírás végén.

Tóth korábban futballozott többek között Jászberényben, a Puskás Akadémiában, Balmazújvárosban, Mezőkövesden és Szolnokon is.

„Tóth László gyors, jól cselező labdarúgó, aki már tizennyolc éves korában játszott az NB I-ben. Kiemelkedő rúgótechnikával rendelkezik, ezért is tudott szélső létére az elmúlt három évben több mint harminc gólt szerezni az NB II-ben. Sokat látunk benne, ezért opciós szerződéssel vettük kölcsön, ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor hosszú távon lehet értéke a Vasasnak” – vélekedett Domonyai László klubigazgató az új szerzeményről.

Tóth László az előző idényben a barcikaiaknál 35 NB II-es bajnokin 8 gólt szerzett (és adott 6 gólpasszt is).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Daróczi Zoltán (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár kölcsönben), Hinora Kristóf (MTK, kölcsön után végleg), Gál Mátyás (BFC Siófok), Ivan Rados (horvát-magyar, DVTK), Szedlár Zoltán (Dorog), Terbe Botond (Kecskemét),Tóth László(Kazincbarcika, kölcsönbe), Viczián Ádám (Békéscsaba)
Távozók:
Bese Balázs (MTK – kölcsönből vissza), Bévárdi Zsombor (Mol Fehérvár FC?), Kelemen Dávid (Paks – kölcsönből vissza?), Talabér Attila (MTK – kölcsönből vissza?), Tóth Bence (Mol Fehérvár FC?)

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
21 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
22 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik