NB II: Tiszakécskéről nyolcan távoztak, még ketten érkeztek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.26. 21:57
Elkezdte a felkészülést a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE is a labdarúgó NB II 2019–2020-as idényére. A csapattól nyolcan távoztak, míg Zádori Krisztián után újabb két játékos érkezett – számolt be róla a klub honlapja.

„Eddig három érkezőnk van, a csatár Zádori Krisztián, aki Balmazújvárosból jött, az utánpótlás-válogatott kapus, Varga Ádám, ő a Puskás Akadémiától érkezett, illetve Erdélyi Botond hátvéd, aki az előző szezonban a Dorogi FC-t erősítette – ecsetelte a klub honlapján Nyilas Elek sportigazgató. – Benkó Bence, Helesfay Donát, Ladányi Patrik, Huszti András, Károly Bálint, Sirokmán Zoltán, Mihály Dávid és Gréczi Márton távozott a klubtól. Jelenleg harminc plusz három játékossal készülünk a próbajátékosokkal együtt, de szombattól visszatérünk a huszonegy mezőnyjátékosból és három kapusból álló létszámhoz, azzal a kerettel vágunk majd neki a bajnokságnak.”

A próbajátékosokat csütörtök 17 órától, illetve szombat 10 órától Lakiteleken egymás közötti felkészülési mérkőzéseken teszteli a Simon Antal vezette szakmai stáb. Az NSO úgy tudja, az egyik próbajátékos a Vácról érkező középpályás, Durso Giuliano.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Erdélyi Botond (Dorog), Varga Ádám (Puskás Akadémia II), Zádori Krisztián (Balmazújváros)
Távozók: Benkó Bence (?), Gréczi Márton (?), Helesfay Donát (?), Huszti András (Puskás Akadémia), Károly Bálint (Békéscsaba), Ladányi Patrik (?), Mihály Dávid (?), Sirokmán Zoltán (?)

Legfrissebb hírek

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
12 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 órája

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54