NB II: a csapat két jobbhátvédje is kidőlt egy félidő alatt

2019.11.13. 09:28
null
Menyhárt Attila (jobbra zöld-fehérben) a Gyirmót elleni mérkőzésen (Fotó: Mészáros Mátyás/Kisalföld)
Ritkán történik meg, hogy egy csapatnak két jobbhátvédje is megsérüljön egy bajnoki mérkőzés egy félideje alatt, a labdarúgó NB II-ben szereplő Budaörssel mégis előfordult a hétvégén – tudta meg a Nemzeti Sport Online.



A vasárnapi, Tiszakécske ellen 5–0-ra megnyert bajnoki meccs 34. percében a budaörsi kezdőcsapatban szereplő 34 éves jobbhátvéd, Menyhárt Attila meghúzódott, ezért le kellett cserélni (a Budaörs akkor már 3–0-ra vezetett).

Őt az eredetileg középpályás, de jobbhátvédposzton is bevethető Marques-Airosa Patrik váltotta, aki azonban nagyon rövid ideig tartózkodott a pályán, hiszen a 40. percben ő is meghúzódott. Bognár György szakmai igazgató a 24 esztendős Marques-Airosa helyett a középpályás Molnár Csabát küldte pályára, és ez jó cserének bizonyult, hiszen az újabb csereember a 67. percben gólt szerzett.

Úgy tudjuk, Menyhárt és Marques-Airosa húzódása sem súlyos, várhatóan mindketten bevethetőek lesznek a válogatott szünet után következő, Kazincbarcika elleni mérkőzésen.

TISZAKÉCSKEI LC–BUDAÖRS 0–5 (0–3)
Tiszakécske,
Városi Sportcentrum, 350 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Csatári Tibor, Belicza Bence Péter)
TISZAKÉCSKE:
Molnár M. – Erdélyi, Ludánszki, Preklet, Sváb – Durso, Szuhodovszki (Szabó D., 67.), Kocsis G. (Kardos, 25.), Tölgyesi, Gréczi G. – Zádori (Puskás Z., a szünetben). Megbízott edző: Virágh Ferenc
BUDAÖRS:
Szabó Balázs – Menyhárt (Marques-Airosa, 34., Molnár Cs., 40.) Fényes, Kékesi, Forgács A. – Zsidai, Kulcsár T., Stieber A. – Horváth E., Szabó L. (Halmai,74.), Medgyes S. Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző:
Szabó L. (0–1) a 2., Kulcsár T. (0–2) a 7., Stieber A. (0–3) a 18., Zsidai (0–4) az 56., Molnár Cs. (0–5) a 67. percben
MESTERMÉRLEG

Virágh Ferenc:
– Rémálom az Elm utcában, így tudnám jellemezni a meccset. Elnézést kérek a szurkolóktól. A gyorsan kapott gólok meghatározták a mérkőzést, jobb csapat a Budaörs, megérdemelten győzött.
Bognár György:
– Az első félidő első húsz percében nagyon jól játszottunk. Később visszaestünk, de a meccs végére újra nagyon szépen fociztunk. Agresszívan letámadtunk, kezdeményezően játszottunk, sok helyzetet kidolgoztunk.

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
10 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
10 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
10 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
10 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
10 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
10 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24