NB II: az Európa-ligában bemutatkozott, most Barcikán folytatja

F. B.F. B.
2020.01.20. 22:43
Gábor Lukács és Alan Kovác után Németh Tamás és Hegedűs Márk is a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika együttesében folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja, a kbsc.hu.

A 20 esztendős Németh Tamás a szlovák másodosztályban szereplő FC STK 1914 Samorín csapatától érkezik a borsodiakhoz. Az őszi szezonban a somorjaiaknál 13 mérkőzésen lépett pályára.Németh Tamás a szlovák másodosztályban szereplő FC STK 1914 Samorín csapatától érkezik a borsodiakhoz. Az őszi szezonban a somorjaiaknál 13 mérkőzésen lépett pályára.

Egy szlovák menedzser ajánlására sikerült Németh Tamást leigazolnunk – ecsetelte Dzurják József vezetőedző. – Úgy gondolom, hogy jó felépítésű ballábas játékos, aki erősítés lehet, és még a fiatalszabálynak is megfelel."

A 21 éves Hegedűs Márk a Budapest Honvéd keretéhez tartozott legutóbb. A támadó a kispestiek kölcsönjátékosaként az előző bajnoki idényt az NB II-es Dorognál töltötte, amelynél 29 meccsen játszott és nyolc gólt szerzett. Tavaly nyáron visszatért a Honvédhoz, melynél főképpen az NB III-as második csapatban szerepelt (11 bajnokin három gólig jutott), de érdekes módon az első csapatban a litván Vilnius ellen 3–1-re megnyert nyári Európa-liga-mérkőzésen csereként lehetőséget kapott. Az előző év végén azonban közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal, így szabadon igazolható labdarúgóként került most Kazincbarcikára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Gábor Lukács (szabadon igazolható, legutóbb Ózd), Hegedűs Márk (szabadon igazolható, legutóbb Bp, Honvéd), Alan Kovác (szlovák, Nyíregyháza), Németh Tamás (FC STK 1914 Samorín – Szlovákia)
Távozók: Lukács Raymond (Békéscsaba)

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
17 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
17 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik