NB II: Devecseri és Verpecz után Schimmer és Rácz is a Halinál

2020.01.10. 21:17
Devecseri Szilárd és Verpecz István után Schimmer Szabolccsal és Rácz Ferenccel is megegyezett a labdarúgó NB II-ben szereplő Haladás klubvezetősége, és már mind a négy játékos aláírta a szerződését – számolt be róla a klub honlapja, a haladas.hu.

A profi pályafutását teljes egészében a Haladásban töltő Schimmer Szabolcs szerződése tavaly június 30-án lejárt. Mivel a klubvezetőség nem hosszabbított vele, a 35 éves hátvéd ősszel az NB III-as Sárvárban szerepelt.

Amikor nyáron elköszöntem, azt mondtam, nekem a Haladás az életem, ha szükség van rám, jövök – mondta Schimmer Szabolcs. – Azóta sem szakadtam el a csapattól, tartottam a kapcsolatot a fiúkkal, ha tehettem, itt voltam a meccseken is. Amikor pedig a télen szóltak, hogy szükség van rám, egy percig sem haboztam. Ezúton is szeretném megköszönni a sárváriaknak, hogy ősszel náluk futballozhattam. Egyetlen edzést sem hagytam ki a Rába partján, valamennyi meccset végigjátszottam. Ami a Halit illeti, a társak jól fogadtak, könnyű volt visszailleszkedni. Egyetlen cél lebeg a szemem előtt, bent kell maradnunk az NB II-ben. Becsületesen készülünk, Mátyus János kemény edzéseket tart és mentálisan is próbálja a feldobni a csapatot. Nekem pedig példát kell mutatnom a többiek számára.”

A szintén Haladás-nevelésű 28 éves támadó középpályás, Rácz Ferenc az ősszel már a zöld-fehérekkel edzett, de akkor adminisztratív okok miatt nem tudta a klub leigazolni. Mostanra azonban elhárultak az akadályok, megtörtént a megegyezés is, így pénteken ő is aláírta a szerződését. Az egykor Ajkán, Kozármislenyben, az MTK-ban, Pécsett, Mezőkövesden, Győrött, Balmazújvárosban és Kisvárdán is szereplő futballistának nyár óta nem volt csapata.

Schimmer Szabolcs fél plusz egy, Rácz Ferenc, Devecseri Szilárd és Verpecz István fél plusz két évre szóló szerződést írt alá a Haladással.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26