NB II: kihagyta az őszt sérülés miatt a hátvéd, most távozik

2020.01.07. 13:12
Elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr is a tavaszi szezonra, eközben az is eldőlt, hogy a 25 éves védővel, Szilvási Péterrel szerződést bont a klub – tudtuk meg a gyirmótiak honlapjáról.

A 25 esztendős Szilvási Péter 2018 elején Debrecenből igazolt Gyirmótra. A 2018–19-es kiírásban mind a 38 NB II-es bajnokin pályára lépett, azonban a most futó bajnokság őszi szezonjában egyetlen meccsen sem játszott, mivel az NSO információja szerint sérüléssel bajlódott.

A keret tagjai egyébként egészségesen tértek vissza a téli pihenőről, a korábbi sérültek közül Tóth Bence és Varga Péter teljes értékű edzésmunkát végez, míg Kontár Zoltán Achilles-ín-sérülése után futóedzéseken vesz részt és hamarosan bekapcsolódik a munkába. Krén Bálint a decemberi műtétjét követően még lábadozik.

A Gyirmót végig hazai környezetben készül majd – fűtött pályák, fedett műfű, konditerem és műfüves pálya is várja a csapatot, így jó körülmények között, napközis rendszerben, többnyire napi két edzéssel készülhetnek a tavaszi rajtra.

Az első felkészülési mérkőzést szombaton az ETO FC Győr ellen játssza majd az együttes Gyirmóton.

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24