NB II: a Hévíznek adta kölcsön két játékosát a Siófok

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.08. 10:05
A labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok a több játéklehetőség reményében kölcsönadta Benke Andrást és Csibra Dánielt az NB III Nyugati csoportjában érdekelt Hévíz SK-nak – számolt be róla a klub honlapja, a bfc-siofok.hu.

A 19 éves Benke András az ősszel mindössze két bajnoki mérkőzésen védett, először a Balmazújváros ellen, amelynek a végeredményét azóta a hajdúságiak kizárása miatt törölték, majd a Haladás elleni idegenbeli összecsapáson. Ezek mellett még az Edelény elleni Magyar Kupa-meccsen játszott. Benke András az ősszel mindössze két bajnoki mérkőzésen védett, először a Balmazújváros ellen, amelynek a végeredményét azóta a hajdúságiak kizárása miatt törölték, majd a Haladás elleni idegenbeli összecsapáson. Ezek mellett még az Edelény elleni Magyar Kupa-meccsen játszott.

A 20 esztendős Csibra Dániel szintén kétszer lépett pályára ősszel NB II-es bajnokin, kezdőként ugyancsak a Balmazújváros ellen, majd az őszi záró fordulóban csereként a Haladás ellen. A Magyar Kupában három találkozón szerepelt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők: Remili Mohamed (Paks)
Távozók: Benke András (Hévíz – kölcsönbe), Csibra Dániel (Hévíz – kölcsönbe), Szakály Dénes (Paks), Tajti Norbert (?), Zamostny Balázs (Ajka)

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
8 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
8 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
20 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03
Ezek is érdekelhetik