NB II: bő félmillió forintos tiszakécskei adomány a városnak

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.12. 13:44
Tölgyesi Viktor, a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC csapatkapitányának a felvetésére a kécskei felnőtt csapat játékosai és a klub dolgozói bő félmillió forintot gyűjtöttek össze és ajánlottak fel a Tiszakécske Városért Közalapítványnak – számolt be róla a klub honlapja, a tiszakecskefoci.hu.

Sajnos ebben a szezonban nem tudtunk annyi örömet szerezni a pályán támogatóinknak és a szurkolóinknak, amennyit megérdemeltek volna – kezdte Tölgyesi Viktor. – A vezetőség minden támogatást megad ezekben a nehéz időkben is, a legrosszabb periódusokban is érezhettük a klub támogatását, még ha nem is mindig szolgáltunk rá. Úgy éreztem, hogy elérkezett az idő, hogy valamit visszaadjunk klubunk tulajdonosának és a városnak. Tiszakécske városának adományt gyűjtöttünk, így a csapattal és a klub dolgozóival együtt a Tiszakécske Városért Közalapítványnak 510 000 forintot ajánlottunk fel. Így szeretnénk támogatni városunkat és megköszönni a segítségnyújtásukat.” Sajnos ebben a szezonban nem tudtunk annyi örömet szerezni a pályán támogatóinknak és a szurkolóinknak, amennyit megérdemeltek volna – kezdte Tölgyesi Viktor. – A vezetőség minden támogatást megad ezekben a nehéz időkben is, a legrosszabb periódusokban is érezhettük a klub támogatását, még ha nem is mindig szolgáltunk rá. Úgy éreztem, hogy elérkezett az idő, hogy valamit visszaadjunk klubunk tulajdonosának és a városnak. Tiszakécske városának adományt gyűjtöttünk, így a csapattal és a klub dolgozóival együtt a Tiszakécske Városért Közalapítványnak 510 000 forintot ajánlottunk fel. Így szeretnénk támogatni városunkat és megköszönni a segítségnyújtásukat.”

Mint korábban beszámoltunk róla, a közelmúltban a Budaörs és a Budafok is a helyi önkormányzatnak gyűjtött és ajánlott fel nagyobb pénzösszeget.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
11 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
23 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik