NB II: másfél milliót ajánlott fel a rászorulóknak a Budafok

F. B.F. B.
2020.04.11. 12:02
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE is részt vesz a koronavírus-járvány elleni védekezésben, a klub alkalmazottai másfél millió forintot ajánlottak fel a helyi önkormányzatnak – számolt be róla a klub honlapja, a budafokimte.hu.

A Budafok játékosai, a szakmai stáb tagjai és a klub dolgozói közösen másfél millió forintot ajánlottak fel Budafok-Tétény önkormányzatának, amely az összeget a „Maradj otthon” segélyszolgálaton keresztül a kerületben élők és segítségre szorulók, otthonukban maradók, valamint idősek ellátására fordítja.Maradj otthon” segélyszolgálaton keresztül a kerületben élők és segítségre szorulók, otthonukban maradók, valamint idősek ellátására fordítja.

A bajban különösen fontos, hogy segítsük egymást, ezért kötelességünknek tartottuk, hogy mi is részt vegyünk a járvány elleni védekezésben” – mondta a klub honlapján Csizmadia Csaba, a BMTE vezetőedzője.

Mint beszámoltunk róla,
a Budafok jelentette be elsőként, hogy a klubnál nem csökkennek a fizetések.

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23