NB II: új feladatot kapott a Nyíregyháza leváltott edzője

F. B.F. B.
2020.04.29. 14:11
Mint beszámoltunk róla, Lengyel Roland helyét Gálhidi György vette át a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetőedzői posztján. Azóta eldőlt, hogy Lengyel Roland is marad a szabolcsiak kötelekében, a Bozsik Akadémia egyik edzője lesz – számolt be róla a klub honlapja.

A Nyíregyházát az őszi szezon derekától gardírozó Lengyel Roland a továbbiakban a nyíregyháziak kötelékében működő Bozsik Akadémia egyik edzőjeként dolgozik tovább, míg korábbi segítője, Ambrusz Árpád videóelemzőként marad a klub alkalmazásában, tehát ő a jövőben is a felnőttcsapat mellett dolgozhat.

Stabilizáltuk helyünket a középmezőnyben, elkerültünk a kiesőzónából, és voltak emlékezetes mérkőzéseink – értékelte az előző hónapokat Lengyel Roland a nyiregyhazaspartacus.hu-nak. – Sikeres volt ez az időszak, melyet sajnos tavasszal nem tudtunk megismételni. Itt meghatározó volt a rajt, az első, Soroksár elleni meccsen elszenvedett vereség. Több találkozón is volt esélyünk a győzelemre, de pont nélkül maradtunk. Próbáltuk kihozni a maximumot a keretből, köszönöm a vezetőségnek, hogy ismét bizalmat szavazott nekem. Igyekszem a jövőben az utánpótlásnál is mindent megtenni, hogy sikeres legyen a Nyíregyháza Spartacus.”

A nyírségiekkel kapcsolatos hír még, hogy a jelenleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei III. osztályban szereplő Nyíregyháza Spartacus II eredményes licenckérelmet adott be a megyei I. osztályra, így ha több gárda is visszalépne a küzdelmektől, akkor a Szpari második csapata két osztállyal feljebb indulhatna.

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23