Vasas: a válogatott labdarúgónak megint nem volt szerencséje a sérülésekkel

K. T. I.K. T. I.
2020.04.05. 08:08
null
Kleisz Márk lassan teljesen egészséges (Fotó: vasasfc.hu)
Kleisz Márk legutóbb tavaly decemberben, a III. Kerületi TVE elleni Magar Kupa-találkozón léphetett pályára. Hosszú évek óta először vágott neki télen teljesen egészségesen egy felkészülésnek, ám a bajnoki rajt előtt nem sokkal ismét beütött a krach. A Vasas válogatott játékosa jelenlegi állapotáról beszélt a klub hivatalos honlapjának.

 

Eleinte csak egy kisebb sérülésre gondoltam… Éreztem, hogy futásnál húzódik a combom, olyan volt, mintha csak elfáradt volna az izom. A stáb tanácsára pihentettem a lábam, de az újbóli terheléskor – sprint közben – sajnos ismét ugyanazt a fájdalmat éreztem. Akkor már tudtam, hogy ez komolyabb sérülés lesz” – mondta az egyszeres válogatott labdarúgó a vasasfc.hu-nak.

„Az ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy részleges szakadás van a combizmomban, ami miatt 2-3 hetes pihenő várt rám. A kontrollt követően azonban már egészségesen folytathattam a tréningeket” – emlékezett vissza a 21 éves játékos, akinek nem volt szerencséje, hiszen három-négy nappal később ismét megsérült a combizma sprint közben, ekkor pedig már az előzőnél is nagyobb volt a szakadás mértéke.

Különböző terápiás – izomstimulációs, lézeres és mágneses – kezelésen vettem részt napi szinten, melyek a most kialakult járványhelyzet miatt szünetelnek, így jelenleg itthon végzem a szakmai stáb által összeállított, speciális feladatokból álló programot. Amint a koronavírus okozta egészségügyi rendelkezések lehetővé teszik, esedékessé válik egy újabb kontroll, ami már – reményeim szerint – zöld utat ad a következő lépcsőfokhoz és a csapattal való közös munkához zárta bizakodóan Kleisz.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
12 órája

NB II: távozik a rutinos középpályás Karcagról; még egy évet marad Kecskeméten az FTC-védő

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 15:00

Michalecz szerint 10-15 százalékkal csökkennek az átlagbérek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 12:01

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Olvasóink a Szentlőrinc-támadó 45 méteres gólját látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 15:50
Ezek is érdekelhetik