NB II: Csíkszeredáról érkezett fiatal támadó a Soroksárhoz

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.30. 14:02
A Soroksár NB II-es labdarúgócsapata megszerezte a több klubtól is csábított erdélyi támadót, Magyari Szilárdot – számolt be róla a XXIII. kerületiek honlapja, illetve a The Path Sports Management Facebook-oldala.

A 22 éves csatár a Hagi Akadémián és a Puskás Akadémián nevelkedett, majd Csákváron mutatkozott be az NB II-ben. Legutóbb Csíkszeredán, a román másodosztályú AFK Csikszereda Miercurea Ciuc együttesében szerepelt, ahol a csonka idényben három gólt szerzett. Magyari Szilárd a támadósor bármelyik oldalán bevethető.Magyari Szilárd a támadósor bármelyik oldalán bevethető.

A Soroksár célja egyébként, hogy a csapat gerince együtt maradjon, és ez teljesülni látszik. A rutinos, évek óta a klubhoz köthető labdarúgók közül szerződést hosszabbított Gyömbér Gábor és Orosz Márk, ők a negyedik szezonjukat kezdik Soroksáron. Huszák Tamás és Gárdos András szintén aláírta új szerződését, ők még 2015-ben csatlakoztak az együtteshez.

A felnőttekkel kezdte meg a felkészülést három utánpótlás-játékos is, Ladányi Gergő, Kópis Róbert és József Dániel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL*
Érkezők: Magyari Szilárd (AFK Csikszereda Miercurea Ciuc – Románia)
Távozók: Lőrinczy Attila (Budafok), Molnár Róbert (?), Pál András (?), Völgyi Dániel (?)


Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
5 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
21 órája

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
22 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54
Ezek is érdekelhetik