NB II: marad Csákváron a védő, mégis sokáig hiányozni fog

F. B.F. B.
2020.06.06. 20:12
null
Keresztszalag-szakadás miatt hosszú ideig nem léphet pályára Tányéros Ádám (Fotó: Meder István)
Egy évvel ezelőtt, tavaly nyáron került Csákvárra Tányéros Ádám, aki akkor egy plusz egy éves szerződést írt alá az NB II-es labdarúgóklubhoz. A következő bajnokságban is marad a Fejér megyeiek szolgálatában, mégis hiányozni fog az őszi idényben, mivel néhány napja súlyos sérülést, keresztszalag-szakadást szenvedett – számolt be róla a klub honlapja.

„Az évzáró előtti utolsó felkészülési mérkőzésen, a Puskás Akadémia ellen sajnos súlyos sérülést szenvedtem – mondta az aqvitalfc.hu-n a 29 esztendős középső védő. – Egy rossz szerelési kísérlet során elcsavarodott a térdem, két roppanást hallottam, s azonnal tudtam, hogy nagy a baj. Egyszer, 2016-ban már átéltem hasonlót, akkor a bal, most a jobb térdemben szakadt el a keresztszalag és sérült meg a porc. Remélem, hogy hamarosan túl leszek a műtéten és a téli felkészülést már a csapattal csinálhatom végig.”

Tányéros Ádám azelső csákvári évében rögtön alapemberré volt, és segítette a fiatalok felnőttfutballba való beilleszkedését.

„Egy év távlatából úgy vélem, jó döntést hoztam tavaly. Csákvár kisváros, ahol szívügy a foci. Azt hiszem, mind a csapatnak, mind nekem egyénileg sikerült jó idényt zárni. A negyedik helyünk önmagáért beszél, és úgy érzem, sikerült hozzájárulnom a fiatalok felnőttfutballba való zökkenőmentes átmenetéhez. Több emlékezetes meccset játszottunk a szezon során. Legyőztük az MTK-t, az akkor még veretlen, NB I-ből érkezett Haladást, tavasszal revansot vettünk a stadionavatón elszenvedett kudarcért a Szegeden, de tulajdonképpen bármelyik sikerünket felsorolhatnám, hiszen mindegyikről szép emlékeket őrzök.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10