NB II: Mezőkövesdről érkezett gólerős játékos a Szparihoz

F. B.F. B.
2020.06.30. 14:47
Újabb játékossal kötött szerződést a Nyíregyháza Spartacus, a labdarúgó NB II-ben szereplő klub mindenben megállapodott Kalocsai Lászlóval, így a 19 éves futballista a szabolcsiaknál folytatja pályafutását – számolt be róla a piros-kékek honlapja.

A legutóbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesd II-ben futballozó 19 esztendős középpályás a Szolnok elleni felkészülési mérkőzésen már pályára lépett a Nyíregyházában. Kalocsai László meggyőzte teljesítményével a szakmai stábot, így a felkészülést a keret tagjaival kezdte el, most pedig megállapodott a klub vezetőségével. Kalocsai László meggyőzte teljesítményével a szakmai stábot, így a felkészülést a keret tagjaival kezdte el, most pedig megállapodott a klub vezetőségével.

Az elmúlt idényben a megyei bajnokságban 18 meccsen játszott, mindig kezdőként, és 10 gólt szerzett, korábban a kövesdiek U18-as együttesében 29 találkozón 23 gólig jutott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Galambos Ádám (Csákvár), Jánvári Gábor (Siófok), Kalocsai László (Mezőkövesd-Zsóry II), Kulcsár Hunor (Tiszaújváros – kölcsönből vissza), Motkó Benjamin (Tállya – kölcsönből vissza), Papucsek Barna (szabadon igazolhatóként, legutóbb Balmazújváros)
Távozók: Forgács Dávid (?), Pejovics Danilo (szerb-magyar, ?), Szekszárdi Tamás (?)


Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
7 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17