NB II: négy klubbal kötött együttműködési szerződést a Szeged

F. B.F. B.
2020.06.24. 22:46
null
Négy klubbal kötött együttműködési megállapodást a Szeged-Csanád GA (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Együttműködési szerződést kötött a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, az Algyői SK, a Bordány SK, a Hódmezővásárhelyi FC és a DAFC. A résztvevők rövid távon az utánpótlás erősítését, hosszabb távon pedig a régió felnőtt-labdarúgásának fejlődését remélik a programtól – számolt be róla a szegediek honlapja.

 

Öt klub összefogásával indult el az a kezdeményezés, amelynek célja, hogy eredményesebbé tegye a dél-alföldi régió labdarúgását. Az együttműködés a felnőtt NB II-es csapatot üzemeltető Szeged-Csanád Grosics Akadémia koordinálásával indul meg idény nyáron. Az egyesületek képviselői ma a Szent Gellért Fórumban aláírásukkal szentesítettek a programot.

Az együttműködés kiterjed a közös utánpótlás-nevelési koncepcióra, kétirányú játékosmozgásokra, aztán közös, belső edzőképzések, közös tornák lebonyolítására, emellett közös részvételre Európai Uniós és hazai projektekben, illetve a tehetséges játékosok integrálására – az U19-es korosztálytól – a Szeged-Csanád Grosics Akadémia felnőttcsapatába vagy a partner egyesületek valamelyikébe.

Legfrissebb hírek

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
50 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
50 perce

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
7 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
22 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
22 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
22 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
22 órája