Budaörs: külföldi ajánlat ellenére is hosszabbított a tehetség

H. K.H. K.
2020.07.29. 10:32
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budaörs meghosszabbította Horváth Emil szerződését.

A megállapodásról a klub a hivatalos honlapján tett tájékoztatást. Mint olvasható, a 20 esztendős Horváth Emil korábban bejelentette a távozását, ráadásul külföldről is volt ajánlata, végül mégis úgy döntött, hogy a következő idényt is a Budaörsnél kezdi meg.a hivatalos honlapján tett tájékoztatást. Mint olvasható, a 20 esztendős Horváth Emil korábban bejelentette a távozását, ráadásul külföldről is volt ajánlata, végül mégis úgy döntött, hogy a következő idényt is a Budaörsnél kezdi meg.

A középpályás Győrben nevelkedett, de utánpótlásévei alatt megfordult például a Ferencvárosnál is, a Budaörsnél ez lesz a harmadik szezonja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők: Horváth Roland (Budafok), Petneházi Márk (III. Kerület), Petró Balázs (Sárvár), Kovács Péter (Debreceni VSC – kölcsön után végleg), Sajbán Miklós (Mezőkövesd – kölcsön után végleg)
Távozók: Bakos Szabolcs (III. Kerületi TVE), Fehér-Kaplár Zsombor (Biatorbágy – kölcsönbe), Forgács András (?), Medgyes Sinan (Budafoki MTE), Molnár Bence (Érd – kölcsönbe), Ódé Norbert (Vác FC), Stieber András (Újpest), Tóth Keve (BVSC – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
12 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00