DVSC: a haon.hu „lebuktatta”? Korhut érkezik a Lokihoz

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.07.21. 15:48
null
Korhut egyre közelebb a debreceni visszatéréshez? (Fotó: Török Attila)
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az élvonaltól 27 év után búcsúzó DVSC-nél nagy erőkkel folyik a csapat újjáépítése, aminek nemcsak a tulajdonosváltás a része, hanem új játékosok igazolása is. A klub korábban már a keret átalakulásának több részletét is bejelentette, kedden délelőtt pedig a Facebookon újabb játékos érkezését harangozta be. Noha ebből nem derült ki a játékos kiléte, a videót megosztó haon.hu portál egy olvasója szerint Korhut Mihályról van szó.

Lapunk is beszámolt már róla, hogy a görög Arisz Szalonikitől távozó Korhut Mihállyal már a hajrában járnak a tárgyalások, és a görög bajnokság mellett az izraeli pontvadászatban is megforduló 31 éves, 22-szeres válogatott védő várhatóan ismét a nevelőegyesületében futballozhat.

A DVSC Facebook-oldalán „Valaki érkezőben...” címmel kedden megjelent rövid videóból nem derül ki, hogy ki érkezik, csupán a cipőjét lehet látni a titokzatos idegennek. Éppen ez a lábbeli szúrt szemet a videót megosztó haon.hu egyik olvasójának is, aki szerint Korhut Mihály hivatalos Instagram-oldalán több fotón is nagyon hasonló cipőben szerepelt.

Ahogy a haon.hu is írja, semmi nem tiltja, hogy másvalakinek is legyen ugyanilyen cipője, ám ha az olvasó gyanúja beigazolódik, úgy a DVSC jelentősen erősödik.



Legfrissebb hírek

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
3 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
6 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
6 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
9 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
12 órája

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
15 órája