NB II: Dzsudzsák valóban hazatérne a Debreceni VSC-hez – sajtóhír

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 09:24
null
Dzsudzsák Balázs valóban hazatér? (Fotó: Tumbász Hédi)
A Bors úgy tudja, Dzsudzsák Balázs valóban hazatérne az NB II-es Debreceni VSC-hez, ha pedig a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya aláír, akkor Korhut Mihály is a DVSC-nél folytatja.

 

Mint a portál a saját értesüléseire hivatkozva írja, a 33 esztendős támadó elérkezettnek látja az időt, hogy visszatérjen Magyarországra, azon belül is nevelőklubjához, a Debrecenhez.

A Borsnak egy informátor azt is elárulta, valóban voltak egyeztetések Dzsudzsák Balázs és Tőzsér Dániel, a debreceniek szakmai igazgatója között, ugyanakkor a játékos ügynöke, Vörösbaranyi József állítólag azt szeretné, ha Dzsudzsák néhány évig még külföldön szerepelne.

„Történtek egyeztetések Balázs és a gárda nemrégiben kinevezett szakmai igazgatója, Tőzsér Dániel között. Mindkét fél szeretné, ha az egyezség összejönne. Ám Balázs továbbra is érték a nemzetközi porondon is, Cipruson szívesen látnák őt. Menedzsere azt szeretné, ha ott focizna még néhány évig” – idézi a Bors az informátorát.

A görög sajtó csütörtökön már tényként számolt be róla, hogyKorhut Mihály a DVSC-nél folytatja a pályafutását. A Bors ezzel kapcsolatban azt írja, tudomása szerint a válogatott védő „az aláírását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Dzsudzsák is Debrecenben folytatja-e pályafutását”.

Tóth Csaba, a Debrecen sajtófőnőke is reagált a hírekre: „Pénteken klubunk sajtótájékoztatót tart, a téma az új játékosok szerződtetése és az NB II-es keret kialakítása lesz, de a nevezett két futballista bemutatása nem szerepel napirenden.”

Dzsudzsák Balázs 2004 és 2008 januárja között 54 tétmérkőzésen 31 kanadai ponttal (14 gól, 17 gólpassz) segítette három bajnoki címhez a Debrecent.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
19 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11
Ezek is érdekelhetik