NB II: rutinos, NB I-et megjáró védőt igazolt a Csákvár

2020.07.15. 14:00
null
Marko Vukaszovics (Fotó: Tumbász Hédi)
Marko Vukaszovics a Csákvárban folytatja pályafutását – írta meg hivatalos honlapján az NB II-es labdarúgócsapat. Bejelentett egy-egy új igazolást a Gyirmót és a Dorog is.

 

Visinka Ede, a csákváriak vezetőedzője Tányéros Ádám súlyos sérülése és kiesése miatt szorgalmazta egy rutinos játékos szerződtetését, így került képbe a 30 éves Marko Vukaszovics, aki már be is kapcsolódott a közös munkába.

A magyar felmenőkkel, illetve papírokkal rendelkező montenegrói védő 2013 nyarán érkezett Magyarországra, előbb a Kecskemétet, majd a Vasast erősítette, aztán 2018-ban, a Vojvodinánál töltött két esztendő után az ETO FC Győr játékosa lett, ahonnan tavaly novemberben távozott – azóta nem volt csapata.

Az öt nyelven – köztük anyanyelvi szinten magyarul is – beszélő Vukaszovics 77 meccsen lépett pályára az NB I-ben.

GYIRMÓT. Egy évre kölcsönvették a Mol Fehérvár 19 éves labdarúgóját, Major Martint. A védő az elmúlt két esztendőben a piros-kékek NB III-as csapatának meghatározó tagja volt.

DOROG. A korábban a DVTK-val az NB I-ben is szereplő, legutóbb Tiszakécskén játszó Tóth Barnabás két évre szóló szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38