NB II: szélső védő és támadó érkezett a Szentlőrinchez

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 16:40
null
Molnár Róbert Szentlőrincen folytatja (Fotó: Nemzeti Sport)
A Soroksár SC-től érkezett a labdarúgó NB II egyik újoncának, a Szentlőrinc SE-nek újabb nyári szerzeménye, a védelem jobb és bal oldalán egyaránt bevethető Molnár Róbert. A baranyaiak megegyeztek a korábbi utánpótlás-válogatott támadóval, Kovács Dáviddal is, aki tavasszal Tiszakécskén futballozott.

 

A 29 éves Molnár Róbert a kárpátaljai Nagydobronyban született. Az ukrán Goverla csapatánál töltött évek után Magyarországra érkezett, és először a Kisvárdában futballozott. Ezek után szerepelt még Cigándon, Szolnokon, az elmúlt két évben pedig a Soroksár alapembere volt. Molnár Róbert rutinos labdarúgónak számít, hiszen több mint 100 NB II-es mérkőzést tudhat magáénak.

„Azért választottam a szentlőrinci lehetőséget, mert a csapat közege remek, és jól felkészült a szakmai stábja – nyilatkozta a szentlorincse.hu-n Molnár Róbert. – Azt várom a csapattól, hogy foggal-körömmel harcoljunk, és minél előrébb végezzünk a tabellán.”

A 22 éves, bal és jobb szélen egyaránt bevethető támadó, Kovács Dávid a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett. Ezután a BFC Siófoknál töltött két év alatt 36 másodosztályú mérkőzésen kapott szerepet. Ezután Soroksárra igazolt, az előző idényben pedig Tiszakécskén futballozott.

„A szezon elején adódott a lehetőség, hogy Szentlőrincen kezdhettem a felkészülést, és ha a szakmai stáb úgy gondolja, hogy segítségére lennék a csapatnak, akkor nem lesz akadálya annak, hogy itt folytassam a karrierem – mondta a klubhonlapon a támadó. – Nagyon örülök, hogy élni tudtam ezzel a lehetőséggel, és egy profi szakmai stábbal dolgozhatok ebben a remek közegben. Azt gondolom, hogy a mostani NB II-es mezőny a legerősebb lesz az eltöltött négy másodosztályú szezonomból, de ha a fiatal, sikerre éhes csapatunk összekovácsolódik és jó erőállapotban lesz, akkor nagyon jó eredményt érhetünk el.”

Az NSO információja szerint a Vácról távozó Dulló Martin is megegyezett a Szentlőrinccel. A klub még nem jelentette be a védő érkezését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők
: Kapronczai Gergely (MTK – kölcsönbe), Kovács Dávid (Tiszakécske), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönbe), Molnár Róbert (Soroksár), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönbe), Sinkovits Dávid (Topolya), Sili Luka (III. Kerület – kölcsönbe), Törőcsik Péter (MTK – kölcsönbe)
Távozók
:

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
5 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
5 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
17 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03
Ezek is érdekelhetik