DVSC: Neki is tanulnia kell és figyelni – Dombi Tibor Dzsudzsákról

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.23. 10:39
null
Dzsudzsák Balázs bemutatása Debrecenben (Fotó: Szabó Miklós)
Mint beszámoltunk róla, Dzsudzsák Balázs több mint 12 év elteltével visszatért az NB II-ben szereplő Debreceni VSC-hez. A nagy hazatéréssel kapcsolatban Dombi Tibor fejtette ki a véleményét a Magyar Nemzetnek.

 

Dombi Tibor, aki korábban hétszer nyert bajnokságot a Debrecennel, és aki ma már pályaedzőként dolgozik a csapat mellett, Dzsudzsák Balázs szerződtetése kapcsán adott interjút a magyarnemzet.hu-nak.

„Elsősorban az, hogy játsszon jól. Mindenkinek ez a legfontosabb” – fogalmazta meg az elvárást Dzsudzsák kapcsán Dombi. Hozzátette: ezenkívül az is, hogy segítse a többi játékost és a fiatalokat.

„De neki ehhez meg sem kell szólalnia, ha nem csinál semmit, csak behozza a rá jellemző mentalitást az öltözőbe, már azzal példaképpé válhat, akit követnek a többiek” – mondta Dombi.

„Tizenkét év után jött haza, neki is tanulnia kell és figyelni. Biztos lesznek szurkolók, akik kóstolgatják majd, minden rossz mozdulat vagy gesztikuláció olaj lehet a tűzre. Ezt én is átéltem, amikor visszatértem, de ahogy idősödtem, bárhová mentünk, már tisztelettel fogadtak. Minden a játékon múlik” – tette hozzá.

A fiatal Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatos emlékeiről is beszélt a DVSC legendája.

„Az ragadt meg bennem, amikor volt egymás után két rosszabb meccse, úgy érezte, hogy nem ment jól neki a játék. Megkérdezte tőlem, hogy nekem is szokott-e ilyen érzésem lenni. Én meg azzal nyugtattam, hogy Balázs, én mindig így érzek...”

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
21 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:43

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik