DVSC: Varga Kevin Törökországba igazol – sajtóhír

P. K., R. B.P. K., R. B.
2020.09.02. 11:20
null
A török portál biztosra veszi Varga Kevin szerződtetését (Forrás: fanatik.com.tr)
A fanatik.com.tr híre szerint a török élvonalbeli Kasimpasa négy évre szerződteti az NB II-es Debreceni VSC válogatott szélsőjét, a 24 éves Varga Kevint.

 

A Karcagról származó támadónak a török sajtó szerint 2021-ig volt érvényes szerződése a Debrecennel. A portál azt állítja, Varga átigazolása megtörtént, s négy évre szóló megállapodást köt első külföldi klubjával.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, a hivatalos papírokat ma írják alá a felek, amint ez megtörtént, be is jelenthetik az átigazolást. Megkerestük a DVSC-t is az ügyben, a klub hamarosan hivatalos közleményben reagál a hírre.

A Kasimpasa – amelynek korábban Otigba Kenneth volt a labdarúgója – a 2019–2020-as idényben a tizedik helyen végzett a 18 csapatos török első osztályban.

Varga Kevin a 2017–2018-as évadban mutatkozott be a magyar élvonalban. A DVSC színeiben 113 tétmérkőzésen lépett pályára, összesen tizenkét gólt szerzett. A 24 esztendős szélső egy meccsen szerepelt a válogatottban: 2018-ban Georges Leekens az Ausztrália elleni 2–1-es vereség során szavazott neki bizalmat.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
5 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
12 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10