DVSC: kikerült a karanténból Kondás, újra a csapattal van

F. B.F. B.
2020.11.16. 16:35
null
A karantén alatt sokat gondolkodhatott Kondás Elemér (Fotó: Tumbász Hédi)
Visszatért a karanténból a DVSC NB II-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, a koronavírus-fertőzésen áteső Kondás Elemér – számolt be róla a klub honlapja.

 

A járványügyi helyzet a Loki életét is nagyban befolyásolja, a csapatnak többek között a koronavírussal megfertőződő Kondás Elemér vezetőedzőt is nélkülöznie kellett, de a tréner most már visszatérhetett a gárdához.

„Köszönöm, jól vagyok, szerencsére súlyosabb tüneteim nem voltakecsetelte a klubhonlapon a szakember. – Rosszul viseltem a kötelező karantént, ami érthető, hiszen meccseink voltak, én pedig nem lehettem ott a csapat mellett. Alig vártam, hogy kiszabaduljak, és a srácokkal lehessek. Természetesen a forró drót élt minden alkalommal, de nyilván más például Facetime-on értekezni, mint személyesen kommunikálni. Nem volt soha ilyesmi még edzői pályafutásom alatt; rendkívül szokatlan volt a szituáció, mivel eltiltva sem voltam. Egyszer egy Ligakupa-meccsen valamit szóvá tettem, emiatt a játékvezető a lelátóra küldött, de akkor sem meszeltek el. Nagyon élvezem a munkát, még ebben a speciális helyzetben is. Többen kompenzációs edzéseket végeznek, abszolút személyre szabottan – attól függően, ki mikor tért vissza. Talán jobban állunk, mint az elmúlt hetekben, amikor szinte keresni kellett az együttesbe a játékosokat. A sűrű meccsterhelés miatt egyértelmű, hogy a jövő héten csak taktikai és regeneráló gyakorlásra lesz időnk, kondicionális munkát csak ezekben a napokban tudunk végezni.”

Az NB II tabelláját 37 ponttal, négypontos előnnyel vezető Loki vasárnaptól kezdődően egy hét alatt három bajnokit játszik: először a Csákvárhoz látogat, jövő szerdán a Szentlőrincet fogadja, majd jövő hét vasárnap a Haladáshoz utazik.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
13 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
15 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
22 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25