DVSC: Mi is tehetünk az edzőváltásról – Dombi Tibor

2021.02.18. 08:23
null
Dombi Tibor maradt a DVSC szakmai stábjában (Fotó: Szabó Miklós)
Dombi Tibor a vezetőedző-váltás ellenére maradt az NB II-ben éllovas Debreceni VSC szakmai stábjában. A Loki legendás játékosa felelősnek érzi magát abban, hogy Kondás Elemérnek távoznia kellett.

A Debrecen kedden jelentette be, hogy mostantól Huszti Szabolcs és Toldi Gábor irányítja a felnőttcsapatot. Kondás Elemér stábja az új edzőpáros munkáját is segíti.

„Szerencsére én maradhattam a stábtagok között – idézi a haon.hu Dombi Tibort. – Néhány napig ez még most bánt is egy kicsit, hiszen egyrészt nem szeretem a változásokat, másrészt valahol mi is tehetünk arról, hogy ezt meglépte a klub. A másik oldalról nézve viszont nagyon várom az új stábbal a közös munkát. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a DVSC visszakerüljön méltó helyére. Nemes, jó kis feladat ez, de azt gondolom, hogy továbbra is minden adott ahhoz, hogy a tőlünk elvárt eredményt érjük el. Jön valami új, valami más, a cél azonban nem változik: jól kinéző futballt szeretnénk a pályára vinni, feljutni az NB I-be és egy szerethető csapatot kialakítani, vagy ha már ez kialakult, akkor megtartani ezt az érzetet.”

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32
Ezek is érdekelhetik