NB II: a harmadosztályból érkezett hátvéd a Gyirmóthoz

F. B.F. B.
2021.02.06. 07:01
null
A Gyirmót új szerzeménye, Karacs Dániel (Fotó: <a href="https://gyirmotfc.hu/belso-vedovel-erositettunk/">gyirmotfc.hu</a>)
A téli felkészülés során a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr két védője, Lázár Patrik és Németh Bence is súlyos sérülést szenvedett, mindkettejükre műtét és hosszú kihagyás vár. Ezért a gyirmótiak mindenképpen meg akarták erősíteni a hátvédsort, így hozzájuk került Radics Márton a Puskás Akadémiától, most pedig leigazolták Karacs Dánielt, aki legutóbb az NB III-as Monorban futballozott – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 26 esztendős Karacs Dániel pályafutása során szerepelt Újbudán és a Budafoki MTE-ben, míg az utóbbi éveket az NB III-as Monorban töltötte. A nagypályás futball mellett a Ferencváros futsalcsapatában is játszott hét évig, legutóbb pedig a BAK futsalegyüttesében szerepelt.

Január végén jött a Gyirmót megkeresése, aminek nagyon örültem – mondta Karacs a klub honlapján. – Szeretnék élni a lehetőséggel és olyan teljesítményt nyújtani, hogy a tavaszi idény után a nyáron életbe léphessen a megállapodásunkban rögzített két év hosszabbítást magában foglaló opció.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Karacs Dániel (Monor), Kirják Henrik (Budafok), Lencse László (MTK), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönbe)
Távozók
: –

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
3 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
4 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik