NB II: Van Nistelrooy is az edzője volt az ETO új szerzeményének

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 13:39
null
Ruud van Nistelrooy is az edzője volt az ETO új szerzeményének (Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe, archív)
Újabb igazolást sikerült nyélbe ütnie a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrnek, a korábban Hollandiában a PSV-ben és az Ajaxban is megforduló utánpótlás-válogatott szélső, Horváth Olivér másfél évre írt alá a klubhoz – számolt be róla a kisalföldiek honlapja.

 

A 20 évesHorváth Olivér fiatal kora ellenére gazdag pályafutást tudhat maga mögött. Az MTK-nevelésű játékos nagyon fiatalon légiósnak állt, megfordult Hollandiában, az Ajax és a PSV Eindhoven korosztályos csapataiban, előbbinél John Heitinga, utóbbinál a Manchester United és a Real Madrid korábbi gólvágója, Ruud Van Nistelrooy kezei alatt dolgozhatott. A PSV U21-es csapatával aztán szerepelt a holland másodosztályban is 15 mérkőzésen, de tavaly nyáron hazatért Magyarországra nevelőegyesületéhez, az MTK-hoz.

A fővárosiak egyből kölcsönadták az NB II-es Szombathelyi Haladásnak, azonban a vasiaknál nem úgy alakultak a dolgai, ahogy szerette volna, ezért távozott. Kölcsönjátéka után nem anyaegyesületében, az MTK-ban folytatja, hanem egy szerződésbontás után most másfél évre aláírt az ETO-hoz.

Az MTK-ban nevelkedtem, innen igazoltam 2016-ban Hollandiába, az Ajaxhoz – kezdte az eto.hu-n Horváth Olivér. – Itt két évig szerepeltem, de az első évemben keresztszalag-szakadást szenvedtem. Innen mentem át a PSV-be, ahol ugyanúgy két évig szerepeltem, többek között pályára léphettem a holland másodosztályban is. Az U16-os válogatottól kezdve minden korosztályban lehetőséget kaptam a bizonyításra ez idő alatt. Tavaly nyáron jöttem haza az MTK-ba, onnan egyből kölcsönbe kerültem Szombathelyre. Ez sajnos nem úgy sült el, ahogy terveztem, ezért nagyon örültem a győri lehetőségnek. Leginkább balszélsőként szeretek szerepelni, de sokszor játszottam már a jobb oldalon is. Úgy gondolom, jó csapatjátékos vagyok, amit érzésem szerint az ETO-nál tudok kamatoztatni, emellett a gyorsaságom is az együttes hasznára lehet. Az Eindhoven akadémiáján például a harminc métert 3.79 másodperc alatt futottam – azt mondták, az utóbbi tíz évben nem mértek ilyen eredményt.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Erdei Milán, Szabados Attila, Szalka Máté (mindhárman Fehér Miklós-Akadémia – profi szerződést kaptak), Horváth Olivér (MTK Budapest, legutóbb kölcsönben Haladás) Sipos Zoltán (Paks – kölcsönbe)
Távozók: Dvorschák Gábor (Kaposvár), Kerkez Milos (AC Milan – Olaszország)

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55
Ezek is érdekelhetik