NB II: két fiatallal kötött profi szerződést a Nyíregyháza

F. B.F. B.
2021.04.02. 07:12
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus két fiatal, saját nevelésű labdarúgóval kötött profi szerződést; Herczku Alex és Szabó Bálint is két-két évre írt alá – számolt be róla a klub honlapja.

A 18 éves Herczku Alex gyerekkorától kezdve Nyíregyházán futballozik és több alkalommal ölthette magára az egyik korosztályos válogatott mezét. A védő az őszi szezonban, a Vasas elleni idegenbeli mérkőzésen már bemutatkozott a felnőttegyüttesben, méghozzá kezdőként, majd az Ajka ellen is bizalmat szavazott neki Gálhidi György vezetőedző.Herczku Alex gyerekkorától kezdve Nyíregyházán futballozik és több alkalommal ölthette magára az egyik korosztályos válogatott mezét. A védő az őszi szezonban, a Vasas elleni idegenbeli mérkőzésen már bemutatkozott a felnőttegyüttesben, méghozzá kezdőként, majd az Ajka ellen is bizalmat szavazott neki Gálhidi György vezetőedző.

A 19 éves középpályás, Szabó Bálint is a Bozsik Akadémián nevelkedett és szintúgy a Vasas ellen debütált az NB II-ben. Ősszel 4 találkozón szerepelt – háromszor kezdőként –, az Ajka ellen pedig gólt is szerzett. Szabó Bálint Herczku Alexhez hasonlóan a felnőttkerettel készül már hónapok óta, de a megyei másodosztályú Nyíregyháza Spartacus II-ben is rendszeresen pályára lép.

Rossz hír azonban a szabolcsiaknak, hogy mindkét fiatal labdarúgó játéka erősen kérdéses a vasárnapi, Haladás elleni bajnokin. Herczku Alexnek az egyik külső térdszalagja húzódott meg, miután rosszul lépett, míg Szabó Bálintra orvosi vizsgálat vár, mert – csapattársához, Kalocsai Lászlóhoz hasonlóan – magas volt a vérnyomásértéke.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
17 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23