Labdarúgás: Nem adtam rá okot, hogy Varga Zoltán lemondjon rólam – Limperger

M. D.M. D.
2021.05.09. 12:20
null
Limperger Zsolt már több mint nyolc éve az Érd vezetőedzője (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Limperger Zsolt, a labdarúgó NB III Közép-csoportjában szereplő Érd vezetőedzője a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, szinte kizártnak tartja, hogy valaha a Ferencváros felnőttcsapatánál dolgozzon – amelyet játékos-pályafutása során annak idején éveken át erősített.

 

„A Jóisten tudja – felelte Limperger arra a kérdésre, hogy valaha dolgozik-e majd az FTC-nél. – A felnőttcsapattal szinte kizárt. Más pozícióra pedig nem lehet azt mondani, hogy soha.”

Az 52 éves szakember 2013 óta dolgozik az Érd vezetőedzőjeként. Jelenleg a 10. helyen áll csapatával a harmadosztály 20 csapatos Közép-csoportjában.

„Másképp viszonyulnék a játékosokhoz, ha első vagy másodosztályú csapatot vezetnék. Tudom, hogy van olyan labdarúgó, aki reggel hatkor kel, ötig dolgozik, és utána megérkezik a fél hatkor kezdődő edzésre. Tőle nem lehet olyat kérni, mint egy profitól. A-licencem van, tudnék dolgozni az NB II-ben. Kerestek már több helyről, de olyan ajánlat még nem volt, ami felcsigázott volna.”

A Real Madrid-szurkoló Limperger a mai napig nem tudja, hogy Varga Zoltán annak idején miért kezdte el mellőzni a Ferencvárosnál.

„Én nem adtam rá okot, hogy lemondjon rólam. Zoltán egyik nap kitalálta, hogy tizenegy Limpergerrel milyen jó lenne a Fradi, két hét múlva meg már el akart zavarni. Valakik rosszakat súgtak neki” – vélekedett.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
7 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09