NB II: Pécsről érkezett az ETO FC Győr első nyári szerzeménye

F. B.F. B.
2021.05.28. 13:30
null
Pécsről érkezett az ETO FC Győr első nyári új szerzeménye, Óvári Zsolt (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Óvári Zsolt a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr első nyári új szerzeménye. Az egykor az NB I-et is megjáró támadó a PMFC-től érkezett Győrbe és kettő plusz egy évre kötelezte el magát – számolt be róla a győri klub honlapja.

 

A 24 esztendős Óvári Zsolt a Puskás Akadémián nevelkedett. Később a Diósgyőr színeiben huszonöt alkalommal pályára lépett az élvonalban, melyeken négy gólt szerzett. A nemrég véget ért NB II-es idény során a Pécsi MFC-ben szerepelt, 17-szer volt kezdő, míg 15-ször csereként segítette az együttest.

A Puskás Akadémián nevelkedtem, ahol 12 évig futballoztam– idézte fel a klubhonlapon Óvári Zsolt. – Innen kerültem Diósgyőrbe, ahol pályára léphettem az első osztályban, majd ezután Balmazújvárosba kerültem kölcsönben. Legutóbb a Pécs játékosa voltam, most pedig izgatottan várom a folytatást az ETO-ban. A körülmények nagyszerűek Győrben, ezért is esett a választásom az ETO-ra, emellett kötődésem is van a városhoz, hiszen a barátnőm győri. Gyors támadónak tartom magam, szeretek a kapu előterében játszani, és minél többet játékban lenni. A fejjátékomon mindenképp szeretnék javítani, amin keményen dolgozom. A közeljövőben az a célom, hogy mindenképpen stabil kezdő legyek.”

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
18 órája

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
2026.08.11. 16:55

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39