NB II: a DVTK szerződtette Póser Dánielt

2021.06.16. 15:22
null
Póser Dániel a DVTK-ban folytatja pályafutását (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján bejelentette, szerződtette az élvonal legutóbbi évadából szintén kieső Budafoki MTE 31 éves kapusát, Póser Dánielt.

 

Póser Dániel szülővárosában, Debrecenben nevelkedett, 2009 februárjában kupamérkőzésen mutatkozott be a DVSC első csapatában, amelyben akkoriban Kondás Elemér is a szakmai stáb tagja volt, az egyik játékostársa pedig Igor Bogdanovics volt. A következő három és fél évben kölcsönben a fiókcsapatnak számító Létavértes színeiben folytatta, majd kazincbarcikai kitérőt követően lett a Békéscsaba játékosa. Két év után, 2015-ben elfogadta az élvonalba akkor feljutó Vasas ajánlatát, amelyben a Magyar Kupában védett, az NB I-ben azonban csak a kispadon ült. A több játéklehetőség reményében Budafokra igazolt, ahol a második évben feljutott csapatával az élvonalba, és 23 mérkőzésen védte a piros-feketék kapuját.

Póser Dániel miután megfelelt az ilyenkor szokásos alapos orvosi vizsgálaton, aláírta szerződését Miskolcon, és szerda délután máredzésbe is áll az új csapatában – közölte a dvtk.eu.

Eközben a miskolciak is bejelentették hivatalos honlapjukon Gheorghe Grozav távozását, a román válogatott támadó átigazolási díj ellenében az MTK Budapest csapatában folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55