NB II: a Fradiból igazolt fiatal támadót a Nyíregyháza

2021.06.30. 13:06
null
Sigér Ákos a DEAC-tól igazolt Nyíregyházára (Fotó: Török Attila)
Folytatódik a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus keretének kialakítása, a klub mindenben megállapodott Pócsik Botonddal, Sigér Ákossal és Nemes Milánnal is, miközben Farkas Aurél távozott – számolt be róla a szabolcsiak honlapja.


A 20 éves támadó, Pócsik Botond három évre kötelezte el magát a Szparihoz. A mátészalkai kötődésű labdarúgó hat évvel ezelőtt került a Ferencvároshoz, az NB II-ben a Soroksár színeiben mutatkozott be. Az elmúlt idényben az FTC második csapatában futballozott és az NB III-ban 16 gólja mellett 11 gólpasszt is kiosztott.

A válogatott labdarúgó, Sigér Dávid testvére, Sigér Ákos Nyíregyházára igazolt. A 25 esztendős védekező középpályás korábban futballozott Cegléden és Kazincbarcikán, az elmúlt idénynek a Debreceni EAC színeiben vágott neki, de sérülés miatt keveset játszhatott. Azóta teljesen felépült, s most hároméves szerződést kötött vele a Nyíregyháza.

A harmadik új érkező, Nemes Milán legutóbb Egerben játszott és 37 NB III-as meccsen lépett pályára, mindannyiszor kezdőként. A 24 éves, bal oldalon bevethető labdarúgó komoly rutinnal rendelkezik, a DVTK színeiben több mint negyven alkalommal játszott az élvonalban, míg az NB II-ben a Siófok színeiben szerepelt. Vele kétéves szerződést kötött vele a Szpari.

Az is eldőlt, hogy a szabolcsi klub közös megegyezéssel szerződést bont Farkas Auréllal. A középpályás Kaposvárról érkezett az előző idény előtt és összesen 27 mérkőzést játszott a Szpariban.

Legfrissebb hírek

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
4 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
6 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
7 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
15 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45