NB II: egy hátvéd érkezett Csákvárra, egy védő távozott

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 13:50
null
Csirmaz István legutóbb a Szolnokot erősítette, most Csákváron bizonyíthat (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
Újabb változások történtek a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár keretében. A jobbhátvéd Csirmaz István Szolnokról érkezett a klubhoz, míg a középső védő, Albert István Békéscsabára távozott.

Ma újabb játékost köszönthetünk a csapatban – mondta a klubhonlapon Nagy Sándor elnök. – A jobb oldali védő, illetve szélső középpályás poszton is otthonosan mozgó Csirmaz Istvánnal kétéves szerződést kötöttünk.”

A közelmúltban 26. születésnapját ünneplő Csirmaz István Mezőkövesden nevelkedett, 2014 májusában csereként bemutatkozott az élvonalban. Két évvel később a borsodi klub kölcsönadta a Szolnoki MÁV-nak, 2019-ben pedig véglegesen a Tisza-parti gárda játékosa lett. A kék-fehérek színeiben 92 NB II-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett.

A Békéscsaba honlapja arról számolt be, hogy Albert István viszont távozott a klubtól, a 29 éves belső védő hét év után visszatért Békéscsabára. Az előző idényben a Csákvár csapatkapitánya volt és 36 bajnokin, illetve két Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt. Pályafutása során összesen 218 NB II-es mérkőzésen szerepelt.

A Fejér megyeiekhez kapcsolódó hír még, hogy meghosszabbította lejáró szerződését Tányéros Ádám, Baracskai Roland, Sejben Viktor és a kapus Zelizi Patrik is.

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik