NB II: Pécsen folytatja a Budaörs futballistája

Vágólapra másolva!
2021.06.15. 16:43
null
A sportigazgató szerint Marques-Airosa Patrik beleillik a pécsi futballfilozófiába (Fotó: pmfc.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a Pécsi MFC, hogy szerződtette a Budaörstől távozó Marques-Airosa Patrikot. A 26 esztendős futballista a védő- és a támadósorban is bevethető a honlap közlése szerint.

 

A játékos Újpesten nevelkedett, amelynél csak Magyar Kupa- és Ligakupa-mérkőzéseken kapott szerepet, így 2015 nyarán az NB II-ben szereplő Budaörshöz igazolt. Itt hat idény alatt 91 bajnokin és 14 kupamérkőzésen lépett pályára.

„Jó érzésekkel jöttem Pécsre, kellett már a változás. Nagyon örültem neki, amikor megkeresett a klub, hálás vagyok érte, és mindent megteszek, hogy minél jobb szezont fussunk. Ilyen nézőközönség előtt tényleg futballistának érezheti magát az ember. Nem sok együttes mondhatja el magáról az NB II-ben, hogy ekkora háttértámogatással rendelkezik" – nyilatkozta a pmfc.hu-nak Marques-Airosa. Mellette a klub sportigazgatója, Kulcsár Árpád is megszólalt, aki elmondta, a Budaörsről érkező futballista tökéletesen beleillik a csapat filozófiájába, így egyértelmű volt a szerződtetése.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
9 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik