NB II: rutinos védő érkezett az ETO FC Győrhöz

Vágólapra másolva!
2021.06.17. 07:35
null
Fodor Ferenc Nyíregyházáról érkezik Győrbe (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Kettő plusz egy éves szerződést kötött a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr Fodor Ferenccel, aki legutóbb Nyíregyházán futballozott – számolt be róla a klub honlapja.


Fodor Ferenc személyében rutinos játékossal erősítette meg védelmét az ETO FC Győr. A 30 éves középhátvéd szülővárosában, a Pécsi MFC-nél kezdte a felnőtt futballt, aztán játszott még a Kozármisleny, a Puskás Akadémia és a Kisvárda csapataiban, illetve légióskodott az angol Oldham Athleticnél. A legutóbbi négy idényben a szintén NB II-es Nyíregyháza Spartacust erősítette, ahol csapatkapitány volt és összesen 152 találkozón lépett pályára.

Győzni jöttem Győrbe, az első számú célom, hogy sikeres csapat tagja legyek, és az ETO visszakerüljön a méltó helyére – mondta a klubhonlapon bemutatkozásakor Fodor Ferenc. – A győri klubvezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy leigazoljon, nekem pedig ez nagyon fontos volt a döntés meghozatalakor. A klub hagyományai is imponálóak, itt minden körülmény adott ahhoz, hogy jó eredményt lehessen elérni, illetve az sem utolsó szempont, hogy a győri szurkolók szeretik a futballt, van érdeklődés a jó mérkőzések iránt.”

Fodor Fadgyas Tamás, Csonka Bonifác, Óvári Zsolt és Kulcsár Kornél után a győriek ötödik nyári szerzeménye.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
17 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
17 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03
Ezek is érdekelhetik