NB II: Vida Máté a Vasashoz igazolt – hivatalos

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 11:29
null
Vida Máté három év után tér vissza a Vasashoz (Fotó: vasasfc.hu)
A hatszoros magyar válogatott középpályás, Vida Máté a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasban folytatja a pályafutását – írja a vasasfc.hu.

Vida Máté júliusban a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy Magyarországról csak a Vasas jöhet szóba számára. A 25 éves játékosnak tavaly nyáron szakadt el a keresztszalagja, majd januárban újra megsérült, május 22-én azonban pályára lépett a szlovák bajnokság utolsó fordulójában. A Vasasban 11 éves korától nevelkedett középpályásnak lejárt a szerződése a DAC-nál, amelyet 2018 óta erősített. Vida eddig 140 tétmérkőzésen szerepelt az angyalföldieknél.

„Mindenképpen szerettem volna hazatérni. Az elmúlt egy évben minden létező rossz, ami megtörténhetett velem, az meg is történt. Teltek a hetek és a hónapok, közben a Vasassal folyamatosan tárgyalásban álltunk. Arra a döntésre jutottam, hogy a legjobb számomra, ha abban a klubban folytatom a pályafutásomat, ahol nagyon szívesen vár mindenki és ahová én is nagyon szívesen csatlakoznék. Szeretném újraépíteni a pályafutásomat, s mindezt úgy, hogy a klubot közösen juttatjuk vissza az első osztályba” – nyilatkozta Vida a Vasas honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Vida Máté
(DAC – Szlovákia), Bobál Gergely (CD Nacional – Portugália), Bonifert Máté, Farkas Gábor, Józsa Marcell, Kiss-Szemán Péter, Szalai József (mindannyian Kubala Akadémia), Csató Martin (Csákvár – kölcsönből vissza), Iyinbor Patrick (FTC – kölcsönbe), Márkvárt Dávid (DVTK), Uram János (Békéscsaba), Varga Donát (Heerenveen – Hollandia), Molnár Zsombor (Vasas Kubala Akadémia – profi szerződést kapott)
Távozók: Tóth Bence (Szolnok – kölcsönbe), Farkas Gábor (Siófok – kölcsönbe), Józsa Marcell (Dorog – kölcsönbe), Kilyén Szabolcs (román-magyar, ?), Kiss-Szemán Péter (Szentlőrinc – kölcsönbe), Kleisz Márk (III. Kerület – kölcsönbe), Kovács Milán (Szeged-Csanád GA – kölcsönbe), Köböl Krisztián (III. Kerület), Murka Benedek (Ajka – kölcsönbe), Ivan Rados (horvát-magyar, ?), Szalai Dániel (Kecskemét – kölcsönbe), Szedlár Zoltán (Dorog – kölcsön után végleg), Ujvárosi Ádám (Szentlőrinc – kölcsön ismét kölcsönbe) , Vernes Richárd (?), Csató Martin (?), Bánfalvi Dániel (Csákvár – kölcsönbe, Szalai József (Kecskemét – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 10:24

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
2025.12.21. 17:27

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Hazai pályán remeklő újonc, sokszor pontokat hullajtó Szeged – ez történt ősszel az NB II-ben, 2. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.11. 16:21

„Nemzetközi érdeklődés is mutatkozik” – üzent a Vidi kapcsán Székesfehérvár polgármestere

Labdarúgó NB II
2025.12.10. 14:39

Edzőváltás Soroksáron, Lipcsei Péter új feladatot kap a Ferencvárosnál

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 19:59
Ezek is érdekelhetik