NB II: „Szerintem jelenleg az egyik legjobb minőségű pálya a miénk”

2021.09.10. 08:21
null
Megújult a Csákvár pályája (Fotó: aqvitalfc.hu)
Négy hónap után visszatérhet otthonába a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár. A csapat pályáját az elmúlt időszakban felújították, így Nagy Sándor elnök szerint a másodosztályban jelenleg az egyik legjobb minőségű játéktér most már az övék – számolt be róla a klub honlapja.


Négy hónapja már, hogy az Aqvital FC Csákvár kénytelen volt elköltözni az otthonául szolgáló Tersztyánszky Ödön Sportközpontból. A csapat emiatt „albérletben” csinálta végig a nyári felkészülést, majd az augusztus 1-jén rajtoló bajnokság hazai találkozóit idegenben – Felcsúton – játszotta le, illetve a Szolnok elleni mérkőzését el is halasztották.

A pályánk sajnos már olyan állapotban volt, hogy elodázhatatlanná vált a felújítása – mondta a klubhonlapnak Nagy Sándor elnök. – Ha esett az eső, vízilabdameccset játszottunk rajta, ha nem, akkor beton keménységűvé vált. Az előző idény utolsó hazai meccsét, a Siófok elleni találkozót követően azonnal hozzákezdtünk a munkálatokhoz, s bár reménykedtünk benne, hogy augusztus közepén hazatérhetünk, egy hónapot csúszott a befejezés. A nagyobb biztonság érdekében néhány méterrel eltoltuk a pályát, ezzel együtt teljes talajcserét végeztünk, és vadonatúj vízelvezető-rendszert, illetve fűtést kapott a játéktér. Bár eddig is alkalmas volt a sportközpont esti mérkőzés megrendezésére, a világítást is felújítottuk, jócskán megnöveltük a fényerőt. Mondhatják, hogy hazabeszélek, de szerintem az NB II-ben jelenleg az egyik legjobb minőségű pálya a miénk.”

Az előttünk álló hétvégén, az NB II 7. fordulójában Pécsett játszik a Csákvár, a 8. játéknapon, jövő szerdán azonban már hazai környezetben, megújult pályáján fogadhatja az ETO FC Győrt.

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23