DVTK: Már az elején elkezdett hisztizni – Kondás Suljicról

B. A.B. A.
2022.01.10. 12:19
null
Kondás Elemér örül az új érkezőknek (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
A labdarúgó NB II-t vezető DVTK csaknem egy hete edzőtáborozik Spanyolországban, és egy felkészülési meccsen már túl van Kondás Elemér együttese. A diósgyőri vezetőedző Esteponából adott interjút a Reggeli Startnak. A beszélgetés során szóba került a távozó Asmir Suljic és az új érkezők is.

 

„Nem volt közöttünk személyes ellentét – mondta Kondás Elemér az FK Sarajevóhoz visszatérő Asmir Suljicról. – Már az elején elkezdett hisztizni, amikor nem kapott játéklehetőséget. Amikor játszott, akkor pedig nem úgy teljesített; aztán volt egy olyan megnyilvánulása a csapat előtt, amire azt válaszoltam, hogy akkor menjél a második csapathoz, ott fogsz játszani. Nem haraggal váltunk el, nem volt vele bajom. Elmondtam neki, hogy ahogy játszik, az egyelőre nem elég, de ha javul, akkor kap lehetőséget. Ha visszanézzük, volt olyan meccs, amikor már a 35. percben le kellett őt cserélni, mert nem úgy teljesített, az a csapat, amelyik meg utána játszott, elkapta a fonalat, és elkezdett nyerni – nem volt okom arra, hogy betegyem őt a csapatba.”

Az NB II-t vezető Diósgyőr vezetőedzője két új igazolásról is szót ejtett a beszélgetés során: „Lucast már régóta ismerem. Játszott nálam Debrecenben, és Kisvárdán is volt a játékosom. Játékintelligenciája és kvalitása is nagy segítségére lehet a DVTK-nak. Minden játékosban bízom. Mindig csak azt szoktam mondani nekik, hogy annyira bízzanak magukban, amennyire mi bízunk bennük. Eppel Marcit jó játékosnak tartom, több pozícióban is tud játszani, veszélyes az ellenfél kapujára, bízom benne, hogy segíteni tud a csapatnak. Vele hétfőn fogunk találkozni, amikor már otthon edz a csapat.”

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: a Ferencváros hét gólt szerzett Debrecenben, Bero triplázott

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 15:00

Kondás Elemér tudja, nem félni kell a Fraditól, hanem játszani ellene

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 07:19

Hiába Eppel gólja, a Csíkszereda továbbra is nyeretlen – videó

Minden más foci
2026.09.11. 22:34

Bátor játékot vár a Ferencváros ellen a születésnapos Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 15:07

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.02. 19:20

Eppel Márton két gólja ellenére a Csíkszereda kikapott odahaza a CFR-től

Légiósok
2026.08.29. 17:46