NB II: Kulcsár Kornél az ETO után új csapat után nézhet

Vágólapra másolva!
2022.01.26. 09:58
null
Kulcsár Kornél (Fotó: Kisalföld/Huszár Gábor
Távozhat az ETO-tól a száz élvonalbeli meccsen szereplő középpályás, Kulcsár Kornél.

 

Remek képességű labdarúgónak tartják a szakemberek a jelenleg az NB II-ben szereplő ETO FC-ben futballozó Kulcsár Kornélt. Ennek ellenére ősszel kevés lehetőséget kapott a 30 éves középpályás, 11 mérkőzésen játszott, ám így is három gólt szerzett, és adott három gólpasszt is. A tulajdonosváltás előtt álló győri klub szakmai stábja átszervezné a keretet, s úgy tűnik, a tavasszal megújuló együttesben nem kapna szerepet a futballista. Híreink szerint Kulcsár Kornélt elengedné az ETO.

„Megerősíthetem a Nemzeti Sport információját – mondta megkeresésünkre a labdarúgó. – Valóban keveset voltam pályán, de nem ez volt az oka, hogy bármilyen nézetkülönbségem lett volna a vezetőedzőnkkel, hanem az, hogy nem passzoltak az elképzeléseink, de ilyen nyilván máshol, mással is előfordult már.”

Az 1904-ben alapított négyszeres magyar bajnok klub célja világos: hétévnyi vegetálás után mielőbb vissza akar kerülni a legjobbak közé, ezért aztán Klausz László vezetőedző a biztonságos, fegyelmezett védekezésre, valamint gyors kontraakciókra építi a taktikáját, márpedig ilyen összefüggésben Kulcsár Kornél technikai tudását, átlagon felüli rúgótechnikáját nemigen használta ki a szakmai stáb.

„Több klub is keresett már– folytatta a támadó középpályás.  – Élvonalbeli csapattól érkező ajánlatra nem látok reális esélyt az őszi szezon után, persze a futballban bármi megtörténhet, és nem tettem le arról sem, hogy megduplázzam az eddigi NB I-es meccseim számat, nyilván olyan együttesre és edzőre lenne szükségem, aki maximálisan megbízik bennem és a képességeimben. Az átigazolást nehezítheti, hogy még szerződés köt az ETO-hoz, viszont játszani szeretnék, mégpedig minél többet, minél hasznosabban.”

Kulcsárt Kornél a pályafutása során tíz csapatban fordult meg, a ZTE és az ETO kétszer is foglalkoztatta, de mint mondta, leginkább a Tóth László edzette Mezőkövesdben, valamint a Budafoki MTE NB I-es csapatában érezte jól magát.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik