NB II: edzőváltás Csákváron, Mónos helyett Tóth Balázs irányít

G. J., F. B.G. J., F. B.
2022.03.24. 12:27
null
A továbbiakban nem Mónos Tamás irányítja a Csákvárt (Fotó: Szabó Miklós)
Az elmúlt hetekben nem úgy jöttek az eredmények a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár együttesénél, ahogy azt elvárták a klub vezetői. Zsinórban öt nyeretlenül megvívott mérkőzés után a 13. helyről a kiesést jelentő 19. pozícióba csúszott vissza a gárda, ezért edzőváltásra került sor, a nyáron érkező Mónos Tamás távozott a klubtól.


„Nem vagyunk edzőcserélgető klub, nem is emlékszem, mikor váltottunk legutóbb bajnokság közben – mondta a Nemzeti Sportnak az Aqvital FC Csákvár elnöke, Nagy Sándor. – Most viszont úgy éreztük, muszáj lépnünk, ha nem akarunk kiesni. Vészesen fogynak a meccsek és a vonal alatt tanyázunk. Kihasználva a válogatott meccsek miatti kéthetes szünetet, közös megegyezéssel szerződést bontottunk Mónos Tamás vezetőedzővel és Burányi Tamás másodedzővel. Csütörtöktől a 42 éves, játékos-pályafutása során többek között az Újpestben, a Honvédban, a Vasasban és a Puskás Akadémiában is megforduló Tóth Balázs irányítja együttesünket, segítője pedig a 24-szeres válogatott, 39 éves Bodor Boldizsár lett, aki hosszú éveket játszott a belga Beerschotban, a holland Rodában, illetve a görög OFI-ban.”

Az új tréner, Tóth Balázs az elmúlt két évben a felcsúti akadémia kötelékében dolgozott. A mai tréninget már az újdonsült edzőpáros tartja.

Az Aqvital FC Csákvár jelenleg 28 ponttal az NB II 19. helyén áll. A csapat lemaradása egy pont a már bent maradó helyen tanyázó Budafok és három a 16. III. Kerületi TVE mögött. A következő bajnoki fordulóban éppen az óbudai gárda lép pályára Csákváron.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
18 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:47

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 15:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42