Edzősors: Csábi József tudja, hogy érdemes bízni a fiatalokban

Z. A.Z. A.
2022.07.27. 09:28
null
Csábi József tudja, hogy érdemes bízni a fiatalokban (Fotó: Szabó Miklós)
Erősen kötődik a Szolnoki MÁV-hoz Csábi József, ám nem elképzelhetetlen, hogy az új idényben más klubnál vállal feladatot.



Pazar indulás, aztán jelentős visszaesés – a vége pedig kiesés. Nagyszerűen kezdte a 2021–2022-es NB II-es idényt a Szolnoki MÁV: a hatodik fordulót követően három győzelemmel és három döntetlennel veretlenül állt a harmadik helyen, a folytatásban azonban az ősszel már csak egyszer nyert (tizennégy mérkőzésen), kieső helyre csúszott vissza, Csábi József vezetőedző pedig lemondott, és sport­igazgatóként folytatta. A klubhoz ugyancsak ezer szállal kötődő Romanek János kinevezése nem hozta el a remélt változást, mert bár a csapatnak az utolsó fordulóig volt esélye a bennmaradás kiharcolására, a vége kiesés lett.

„Borzasztóan szomorú voltam, amikor végérvényesen eldőlt a sorsunk, de engedje meg, hogy messzebbről kezdjem a történetet – monda a korábbi tízszeres válogatott Csábi József, aki 2013 októberében Egervári Sándor lemondása után egy mérkőzésen megbízott szövetségi kapitány is volt, a nemzeti csapat vb-selejtezőn Andorrát verte meg 2–0-ra. – Hetedik éve vagyok Szolnokon, amikor idekerültem, egyfajta klubépítés volt a feladatom, azonban amikor kétezertizenkilenc tavaszán, nyolc fordulóval a vége előtt a csapat a második helyre csúszott vissza az NB III-ban, leültem a kispadra. Sikerült feljutni, az első NB II-es évünkben benn maradtunk, aztán a hetedik Nyíregyházával azonos pontszámmal lettünk kilencedikek. Tavaly nyáron tizenkét futballista távozott, köztük több meghatározó ember, de ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a körülmények nagyon megváltoztak. A költségvetésünk az egyik legkisebb volt a mezőnyben, ezt tudomásul vettem, amíg a szakmai munkát nem érintette, ám megváltoztak az edzéslehetőségeink – ez már más helyzetet jelentett. Ennek ellenére jól indultunk, de már akkor is tudtam – még ha mások furcsán is néztek rám –, hogy majd a kiesés ellen kell küzdenünk. Amikor az ősszel elmaradtak az eredmények, arra gondoltam, nem jó az irány, meglehet, bennem van a hiba. Lemondtam, sportigazgató lettem, de a felnőttcsapatnál nem volt szerepem, legfeljebb a véleményemet mondtam el, ha valaki kérdezett.”

A MÁV a tavaszt két vereséggel kezdte, a 31. fordulót követően sereghajtóként már hat pont hátránya volt a tizenhetedik Csákvárral szemben, és bár nagy hajrát vágott ki, búcsúzni kényszerült.

„Talán nem csak én gondolom úgy, hogy miután az NB III-ban átvettem a csapat irányítását, a következő két és fél évet sikertörténetként lehet elkönyvelni – folytatta Csábi József. – Felépítettük a klub utánpótlását, kínosan ügyeltem arra, hogy öt szolnoki mindig legyen a csapatban. Ebben az időszakban annyi szolnoki nevelésű labdarúgó játszott az élvonalban és az NB II-ben, hogy a produktivitási listán utánpótlásklubunk tizenharmadik lett, szinte csak a kiemelt akadémiák előzték meg – nagyon nagy elismerés ez!”

S hogy hol folytathatja az 55 esztendős, szakember?

„Erősen kötődöm Szolnokhoz, de valószínűleg lezárult egy időszak. Van olyan klub, amelynél szóba került a nevem, volt, amikor én mondtam nemet, másutt rajtam kívülálló ok miatt lett csend körülöttem. Mindig szerettem az arra érdemes fiatalokkal dolgozni, de az is biztos, ahol tudom, ott segítem a Szolnokot. Nem fáradtam el, tettre kész vagyok, várom a kihívásokat!”

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52