NB II: a korosztályos válogatott támadó újra a Csákvárban

Vágólapra másolva!
2022.07.26. 12:57
null
Murka Benedek (balra) itt még az Ajka mezében (Fotó: Földi Imre)
Hosszú tárgyalássorozat végén eldőlt, hogy a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvárt erősíti a következő idényben a 24 esztendős Murka Benedek, aki egy év után tért vissza a klubhoz – számolt be róla a csákváriak honlapja.


Murka Benedek Dunakesziről indulva előbb az Újpestben, majd a Vasasban pallérozódott, az angyalföldieknél már korosztályos válogatott labdarúgó is lett. Még nem volt tizennyolc éves, amikor a piros-kékek színeiben – a Ferencváros ellen – bemutatkozott az NB I-ben.

Kölcsönben aztán később szerepelt a Siófokban, illetve 2021 tavaszán fél évig a Csákvár szerelését öltötte magára. A támadó az előző idényt az angyalföldiektől érkezve Ajkán töltötte, azonban Murka mostantól nem kölcsönjátékosként, hanem végleg futballozhat a csákváriaknál.

Eldőlt az is, hogy Kártik Bálint a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként a következő évadot ismét Csákváron tölti, illetve szerződést hosszabbított a klubbal Zelizi Patrik is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Auerbach Martin (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Fejős Áron (FK Tisza – Szerbia),Gazdag Vajk (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Hornyák Marcell (Diósgyőr – kölcsönbe), Jánky Barnabás (Gárdony), Janyickij Kirilo (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Karacs Dániel (Gyirmót FC Győr – ismét kölcsönbe), Körmendi Kevin (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Murka Benedek (Vasas, legutóbb Ajka – kölcsönben), Torvund Alexander (Mezőkövesd)
Távozók: Hosszú Zétény, Molnár Rajmund, Ominger Gergely (mindannyian Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Komárno – Szlovákia), Major Gergő (Siófok?), Mim Gergely (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan ZTE, kölcsönbe), Derekas Zoltán (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Makrai Gábor (DVTK – kölcsönből vissza, onnan Pécsi MFC), Papp Zsombor (?) Takács Tamás (Kazincbarcika)
*Azoknál a csapatoknál, amelyeknek NB I-es partnerklubjuk van, csak akkor soroljuk fel a kölcsönjátékosokat, ha visszatérnek anyaegyesületükhöz, vagy másik gárdához kerülnek, illetve ha most érkeztek kölcsönbe.

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
8 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50
Ezek is érdekelhetik