NB II: Horvátországból szerződtetett kapust a Budafok

P. Gy.P. Gy.
2022.07.10. 09:18
null
Zágrábi légióskodás után Budafokon folytatja Gundel-Takács Bence (Fotó: budafokimte.hu)
A másodosztályú Budafoki MTE labdarúgócsapata szerződtette Gundel-Takács Bence kapust, aki az Újpesttel az NB I-ben is szóhoz jutott, legutóbb pedig a horvát NK Jarun Zagrebben szerepelt – adta hírül a BMTE honlapja.

Az MTK-ban nevelkedett, majd a Puskás Akadémia korosztályos gárdáiban szereplő, kereken 2 méter magas, 24 éves hálóőr 2018-ban négy meccs erejéig az Újpest színeiben már az NB I-ben is bemutatkozott. 2019–2020-ban a Mol Fehérvár II-ben az NB III-ban védett, majd a következő szezonban kölcsönben az NB II-es ETO FC Győr első számú kapusa volt. Ezután visszatért a Fehérvár második csapatához, majd onnan idén januárban kölcsönbe a horvát másodosztályú NK Jarun Zagrebhez került. Szerződése lejártával igazolta le a Budafok, és szombaton az Ajka elleni felkészülési találkozón egy félidőt már védett is új klubjában.

„Sok játékost ismerek a csapatból, örülök, hogy Budafokra kerültem. Nagyon pozitívak az első benyomásaim a klubbal kapcsolatban, s ez a jövőben is alighanem így lesz majd, főleg, ha még inkább megismerem a többieket, amire remek alkalom lesz a szlovéniai edzőtábor. Remélem, minél komolyabb célokért harcolhatok majd a csapattal és jó teljesítménnyel segítem az egyesületet”– nyilatkozta Gundel-Takács Bence a BMTE honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Bíró Márk (Újpest II), Csonka András(FTC – kölcsön után végleg), Horváth András(Bp. Honvéd), Horváth Olivér (III. Kerületi TVE), Nándori Botond(PAFC – kölcsön után végleg), Németh Márió (Diósgyőri VTK), Oroszi István(FTC II – kölcsön után végleg), Tischler Patrik (DVSC), Gundel Takács Bence (szabadon igazolható, legutóbb NK Jarun Zagreb – Horvátország)
Távozók:Bese Balázs(MTK – kölcsönből vissza), Kotula Máté(Mezőkövesd – kölcsönből vissza),Kulcsár Kornél(Kozármisleny),László Dávid(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza),Micsinai Miklós(Szeged), Papp Márton (DVTK), Szabó Levente(MOL Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan Kecskemét,Szalai Dániel(?), Zuigeber Ákos(MTK – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00