NB II: távozott az edző és a kapus Nyíregyházáról

F. B.F. B.
2023.02.11. 13:41
Korábbi vezetőedzőjével, Huszák Gézával és Nagy Sándor kapussal közös megegyezéssel bontott szerződést a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus – számolt be róla a klub honlapja.




Huszák Gézával szerződést bontott a Nyíregyháza (Fotó: Kovács Péter)
Huszák Gézával szerződést bontott a Nyíregyháza (Fotó: Kovács Péter)


Huszák Géza
egykoron futballozott a Szpariban, később Gálhidi György segítőjeként tért vissza korábbi csapatához, ahol dolgozott már korábban edzőként, majd a vezetőedző távozása után maradt Nyíregyházán.

A Szpari II-vel az előző idényben bajnoki címet szerzett a megyei első osztályban, a most futó kiírásban pedig a 3. forduló után átvette az NB II-es csapatot, amelyet 15 mérkőzésen át irányított. Az őszi szezont azonban nem dolgozhatta végig, hiszen a 19. játéknap után megköszönték a munkáját, s Lengyel Roland érkezett – megbízott edzőként – a helyére. Huszák Géza most mindenben megállapodott a Spartacus vezetésével, így közös megegyezéssel felbontották szerződését a felek.

Szintén közös megegyezéssel távozott a szabolcsiaktól Nagy Sándor is. A 37 éves kapus 2022 elején érkezett Nyíregyházára, ősszel összesen hat meccsen védett kezdőként a Szpariban.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Hrabina Alex (DVSC), Kovácsréti Márk (MTK), Major Marcell (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Nagy Barnabás (MTK)
Távozók: Artner Dávid (Mosonmagyaróvár), Kovács Ádám (Sényő), Márkus Attila (Mezőkövesd), Nagy Sándor (?)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
8 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56