NB II: Portugáliából igazolt FTC-nevelést a Kazincbarcika

D. S. B.D. S. B.
2023.03.31. 14:14
null
Bencze Antal Kazincbarcikára igazolt a Guimaraesből (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó NB II-ben 28 forduló után 11. helyen álló Kazincbarcika közösségi oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a legutóbb a portugál Vitória Guimaraesnél játszó 20 éves Bencze Antalt.

A klub részletezte, azért volt szükség az FTC-nél és az MTK-nál nevelkedő, a legutóbbi négy és fél évet Portugáliában töltő Bencze szerződtetésére, mert az elmúlt hetekben a csapat mindkét kapusa sérüléssel bajlódik, az egyik Megyeri Gábor már két hete sérült és orvosi kivizsgálásokra jár, de a másik Megyeri Gábor is kisebb sérüléseket szedett össze az elmúlt hetekben.

Bencze Antal tagja volt a Guimaraes Puskás Akadémia elleni Európa-konferencialiga-selejtezőjére nevezett keretének, ám nem tudott pályára lépni a felcsútiak ellen.

A 20 éves játékos 38-szor védte a Guimaraes B-csapatának kapuját, de miután nem volt lehetősége bemutatkozni az első csapatban, a váltás mellett döntött.



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők:Bacsa Patrik (ETO FC), Jakab Dávid (Dunaújváros), Kovács Bence (szlovák-magyar, Mol Fehérvár – kölcsönbe), Szekszárdi Milán (Paks – kölcsönbe), Bencze Antal (Vitória Guimaraes)
Távozók: Arday Dominik (Putnok – kölcsönbe), Laczkó Milán (Karcag – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23