Sportrádió: a DVTK stabil NB I-es középcsapattá szeretne válni

2023.04.26. 07:47
null
Sántha Gergely szerint a DVTK rövid távú célja az élvonalbeli státusz stabilizálása (Fotó: Török Attila)
A Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége Sántha Gergely, a DVTK elnöke, valamint dr. Bajúsz Endre, a miskolci együttes szakmai vezetője. A két klubvezető Virányi Zsoltnak beszélt a piros-fehérek feljutásáról, valamint a jövővel kapcsolatos tervekről.

„Amikor egy-egy csapat visszatér az NB I-be, különbözőképpen tudja venni ezt az »akadályt«. Van, aki visszahull, míg más azonnal jó eredményt ér el, ilyen például ebben az idényben a Kecskemét. Szerintem a következő év feladata az lesz, hogy stabilizáljuk a helyünket az élvonalban. (...) Nem szabad olyan forintokat elköltenünk, amelyek nem állnak a klub rendelkezésére, tehát a gazdasági stabilitást nem szabad feláldozni a szakmai vágyak oltárán” – mondta a borsodi alakulat jövőjéről Sántha Gergely, hozzátéve, hogy hosszú távon NB I-es középcsapati státusz elérése a cél Miskolcon.

Bajúsz Endre (Fotó: Bujdos László/Észak-Magyarország)
Bajúsz Endre (Fotó: Bujdos László/Észak-Magyarország)

„A fiatalok fognak játszani, a »magyarszabályt« tartani fogjuk. Minimális mértékben lesznek új játékosok, mert kézzelfogható különbség van az NB I és az NB II között. (...) Igen, futball-láz van most Miskolcon. Mondjuk is a játékosoknak, hogy élvezzék ki ezt a négy hetet, ez róluk szól. A szurkolók és mindenki élvezze ki, hogy ilyen korán elértük a kitűzött célt, a feljutást” – mondta Bajúsz Endre, aki emellett azt is kifejtette, hogy a két osztály közötti anyagi különbségek (szerinte a klub feleannyi bevételből gazdálkodott, mint az NB I-ben) mellett a szakmai differencia is jelentős, mivel azonnali eredményeket szállító keretet kellett összerakni, éspedig a fiatalok rovására.

A SÁNTHA GERGELLYEL KÉSZÜLT BESZÉLGETÉST ITT LEHET MEGHALLGATNI!

A BAJÚSZ ENDRÉVEL KÉSZÜLT BESZÉLGETÉST ITT LEHET MEGHALLGATNI!

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
5 órája

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
15 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52