NB II: Tóth Balázs marad a Csákvár vezetőedzője

G. J.G. J.
Vágólapra másolva!
2023.05.22. 15:49
null
Tóth Balázs tovább dolgozhat Csákváron (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Miközben soha nem látott edzőkeringő jellemezte a 2022–2023-as másodosztályú labdarúgó-bajnokságot, illetve a vasárnapi záróra után Gyirmóton és Tiszakécskén is jelezték, hogy új szakvezetővel kezdik a felkészülést a következő idényre, akadnak klubok, ahol az állandóságra helyezik a hangsúlyt. Ilyen a Csákvár is.

 

Először Soroksáron jelentették be, hogy a 2023–2024-es évadnak is Lipcsei Péter irányításával fut neki a fővárosi alakulat, majd a biztos bent maradást vasárnap este bebiztosító Aqvital FC Csákvárnál döntöttek úgy, hogy meghosszabbítják Tóth Balázs vezetőedző, illetve szakmai stábjának szerződését.

Az egykori élvonalbeli futballistából edzővé lett szakvezető a 2021–2021-es évad hajrájában váltotta Mónos Tamást a csákváriak kispadján. Tavaly a 12. helyre vezette a korábban kiesőnek elkönyvelt gárdát, míg az idei pontvadászatot végül a biztos bent maradást jelentő 15. helyen zárta az Aqvital FC.

Tóth Balázs eddig 47 meccsen irányította a csákvári alakulatot, 13 győzelem mellett 18 döntetlent és 16 vereséget ért el az együttes.

A LABDARÚGÓ NB II VÉGEREDMÉNYE
1. Diósgyőri VTK 38 28 3 7 79–36 +43 87
2. MTK Budapest 38 22 8 8 86–48 +38 74
3. FC Ajka 38 20 8 10 54–37 +17 68
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 38 18 10 10 50–38 +12 64
5. Soroksár SC 38 16 13 9 57–48 +9 61
6. Gyirmót FC Győr 38 17 9 12 59–46 +13 60
7. Pécsi MFC 38 14 16 8 38–31 +7 58
8. BFC Siófok 38 15 11 12 45–51 –6 56
9. Szombathelyi Haladás 38 14 9 15 54–56 –2 51
10. Budafoki MTE 38 12 11 15 39–46 –7 47
11. Tiszakécske 38 13 7 18 38–50 –12 46
12. Mosonmagyaróvár 38 12 10 16 36–44 –8 46
13. ETO FC Győr 38 11 13 14 37–42 –5 46
14. Kazincbarcika 38 12 9 17 41–56 –15 45
15. FC Csákvár 38 9 15 14 44–50 –6 42
16. Kozármisleny 38 11 8 19 46–63 –17 41
17. Szentlőrinc SE 38 9 12 17 44–58 –14 39
18. Nyíregyháza Spartacus 38 9 11 18 46–55 –9 38
19. Békéscsaba 1912 Előre 38 8 13 17 47–56 –9 37
20. Dorogi FC 38 7 10 21 32–61 –29 31
Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:49

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
2025.09.09. 16:56

Tóth Balázs: Minden selejtezőnek különös a jelentősége

Magyar válogatott
2025.09.03. 10:48

Hajrágóllal nyert a Csákvár az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:50
Ezek is érdekelhetik