NB II: az MTK-tól kapott kölcsön belső védőt a Szeged

F. B.F. B.
2023.07.03. 22:58
null
(Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Az MTK belső védője, Nagy Zsombor egy évig kölcsönben a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesében szerepel – számolt be róla a klub honlapja.



A 186 centiméter magas, 25 éves belső védő, Nagy Zsombor a szegedi Tisza Volánban kezdett futballozni. 2012-ben az MTK Budapest szerződtette, ahol az U15-től kezdve végigjárta a korosztályos csapatokat. A ballábas hátvéd kiemelkedő teljesítményének köszönhetően az utánpótlás válogatottakba is rendre meghívót kapott.

2018 júniusában egy Siófok elleni bajnokin debütált az MTK felnőttcsapatában. A 2018–2019-es idényt a másodosztályú Dorog együttesénél töltötte kölcsönben, ahol 35 mérkőzésen kétszer volt eredményes, ezt követően visszatért a kék-fehérekhez, ahol eddig 45 NB I-es, 37 NB II-es, valamint 14 Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt és összesen hat gólt szerzett.

„Örülök, hogy visszatérhetek Szegedre és visszaadhatok valamit abból, amit az utánpótlásban kaptam ettől a várostól – mondta a klubhonlapon Nagy Zsombor. – Gyerekkoromban is imádtam Szegeden élni, itt nőttem fel, itt tanították meg nekem a labdarúgás alapjait. Boldog vagyok, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával kölcsönösen segíthetjük egymást ebben az idényben. Bízom benne, hogy hozzá tudok járulni a csapat sikeres szerepléséhez és egyúttal megkapom a klubtól azt, amire szükségem van a pályafutásom jelenlegi szakaszában.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Borvető Áron
(Haladás), Daru Bence (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Dimitrije Acsimovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Haris Attila (Paksi FC), Magyar Zsolt (Szeged-Csanád GA), Nagy Zsombor (MTK – kölcsönbe), Nyári Patrik (Paksi FC – kölcsönbe), Óvári Zsolt (ETO FC Győr), Palincsár Martin (MTK), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Vaits Marcell (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza)
Távozók:
Géresi Krisztián (Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Szatmári Lóránd (?), Szakály Dénes (Csákvár), Farkas Aurél (Csákvár), Kundrák Norbert (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Rédling Kevin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Simon Ádám (visszavonult), Vári Barnabás (visszavonult), Temesvári Attila (Paks)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48