NB III: sportigazgató lett a pályafutását befejező csatárból

V. GY.V. GY.
2023.07.04. 09:36
null
Miroszlav Grumics befejezte a játékos-pályafutását, de így sem szakad el a Szentlőrinctől (Fotó: Szentlőrinc)
Miroszlav Grumics 39 évesen visszavonult a profi futballtól, és a Szentlőrinc sport­igazgatójaként kezdett dolgozni.

Tizenkét évvel ezelőtt érkezett Miroszlav Grumics Magyarországra, a Kaposvári Rákóczi szerződtette. Azóta kilenc csapatban fordult meg a szerb és magyar állampolgárságú csatár, aki legutóbb játékosként az NB II-es Szentlőrinc SE-t segítette. Ám hiába szerzett hat gólt a bajnokságban, az osztályozót elbukta a csapat, így az NB III-ban folytatja, de már az egykori Jugoszláviában született csatár nélkül, ugyanis 39 évesen befejezte pályafutását. A futballhoz azonban hű maradt, mostantól sportigazgatóként segíti a Szentlőrinc SE-t.

„Éreztem, eljött az idő, hogy befejezzem játékos-pályafutásomat
– mondta Miroszlav Grumics.– Szerettem volna utána is a futballban dolgozni, ebben a közegben maradni, épp ezért nagyon örülök, hogy Szentlőrincen elkezdhetek egy újfajta munkát. Elismerem, nagy kihívás ez nekem, ezért elsősorban tanulni, fejlődni szeretnék a következő időszakban. Bízom benne, hogy az eddig megszerzett tapasztalatommal, kapcsolatrendszeremmel segíteni tudom a klubot, amely a szívemhez nőtt az elmúlt két évben.”

A profi pályafutását befejező center a Kaposvári Rákóczi után játszott a Pécsi MFC-ben, a ZTE-ben, a Diósgyőri VTK-ban, Kisvárdán, Kozármislenyben, a Haladásban, Szegeden, s két évvel ezelőtt került Szentlőrincre. Az NB II-es együttessel kapcsolatos hír még, hogy a tavasszal megbízott edzőként dolgozó Pichler Gábor a következő idényben már vezetőedzőként irányítja a baranyai klubot.
Legfrissebb hírek

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

A kihagyott tizenegyes nem fért bele a Szentlőrincnek, tovább menetel a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:57

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Szentlőrinc ellen folytatta menetelését a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 19:24

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.08.16. 19:30

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22