NB II: felépült s akár már ma bemutatkozhat a válogatott szélső

Vágólapra másolva!
2023.10.28. 10:36
null
Hamed Yasin (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország, archív)
A 24 éves Hamed Yasin felépült térdsérüléséből és van rá esély, hogy bemutatkozzon az ETO FC Győr NB II-es első csapatában a Mosonmagyaróvár elleni mai bajnokin – tudta meg a Nemzeti Sport.



A magyar állampolgársággal is rendelkező, a szudáni válogatottban pályára lépő Hamed Yasin Nagyszalontán született, s Marosvásárhelyen mutatkozott be a román élvonalban. 2020-ban érkezett Nyíregyházára, majd két év után – egy idény erejéig – Békéscsabára került kölcsönbe.

Idén nyáron a gyors szélső visszatért anyaegyesületéhez, a Szparihoz, ahonnan az ETO FC Győrhöz szerződött, de egy nyári felkészülési mérkőzésen térdsérülést szenvedett. Az első rehabilitációja után ősszel aztán újra megsérült, ám mostanra teljesen felépült sérüléséből, ezt jelzi az is, hogy egy hete csereként már pályára lépett az ETO Akadémia NB III-as csapatában a PAFC II elleni, 2–2-re végződő harmadosztályú meccsen.

Ha a győriek szakmai stábja úgy dönt, akkor Hamed ma a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin az ETO FC Győr első csapatában is bemutatkozhat. Az NB II 13. fordulójában a listavezető győriek 17 órától fogadják az óváriakat.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
9 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
21 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik