Vasas: 240 kilométeres futóversenyen győzött társával Ferenczi István

F. B.F. B.
2023.10.07. 14:48
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas erőnléti edzője, Ferenczi István váltótársával egy 240 kilométeres balatoni futóversenyen diadalmaskodott az elmúlt hétvégén úgy, hogy két futás között ráadásul edzést tartott a csapatnak – számolt be róla az angyalföldiek honlapja.





A győztesek (Fotó: vasasfc.hu)
A győztesek (Fotó: vasasfc.hu)


„Ez egy 240 km hosszú verseny volt a Balaton körül, valamint a Balaton-felvidéken
– mondta a 46 éves Ferenczi István a klubhonlapon. – Váltóban egy barátommal, Blaskó Mihállyal együtt teljesítettük és nyertük meg a távot. Elég mozgalmas nap volt, szombaton hajnali négykor volt a rajt Balatonakalin, onnan nagyjából Gyenesdiásig futottam, körülbelül 85 kilométert. Ezután autóba ültem, visszajöttem Budapestre, hiszen aznap edzésünk volt, addig a barátom futott, majd a tréning után ismét vissza a Balatonhoz, Siófoknál váltottunk és onnan megint én mentem tovább, egészen a célig. Vasárnap hajnal öt körül értem be, s mint később kiderült, elsők lettünk. Fejenként 120 kilométert teljesítettünk, jó formában vártuk a megméretést, így természetesen boldogok voltunk, hogy megnyertük a váltóversenyt, amiatt pedig különösen, hogy több olyan csapatot is megelőztünk, ahol hárman, vagy négyen futottak.”

Ferenczi a visszavonulása után sem engedett ki, tudatosan készült arra, hogy edzői karrierje mellett aktív életmódot folytasson.

Mindenképpen szerettem volna sportolni a visszavonulásomat követően, de én sem gondoltam, hogy a futás ennyire beszippant – folytatta a korábbi támadó. – Jó, ha az ember feszegeti a saját határait, valamint újabb és újabb kihívásokat teljesít, egy teljesen új oldalát ismerheti meg ezáltal. Budapesten, Bécsben és Szlovákiában is jártam már maratonin, ezen a távon inkább arra koncentrálok, hogy egyszer kiugró időt teljesítsek. Futottam már Görögországban, Olaszországban, ahol a szintkülönbség volt az igazi kihívás, előfordult a négyezer méteres is, ami azért finoman fogalmazva is embert próbáló... De háromszor kerültem meg a Balatont, hazánkban is rengeteg gyönyörű helyen jártam. Mindenképpen bakancslistás egy verseny a Himalájában, ez azonban rengeteg összetevőn múlik. Hálával tartozom a klubnak és Nagy Miklós sportigazgatónak, mert abszolút támogatnak, és ha a naptárunk engedi, mindig részt vehetek az előre egyeztetett eseményeken. Erőnléti edzőként pedig próbálom átvinni a futballba azt a rutint, amit szereztem, eredményeket ugyanis csak kemény munkával lehet elérni – szeretem kizökkenteni a játékosokat a komfortzónájukból, valamint azt sulykolom beléjük, hogy olyan dolgokra is képesek, amilyeneket talán nem is feltételeznek saját magukról.”

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23